Iványi Dalma: szebb az elért eredményünk, mint amire számítottunk

Shares

„Ki kell emelnem Iványi Dalmát, a Győr edzőjét, aki folyamatosan, a meccsek végéig szerepelteti a fiatalokat.” Szalay Ferenc, a kosarasok szövetségének az elnöke mondta ezt nemrég lapunknak. Ez a sok fiatalt szerepeltető Győr a szerdán véget ért alapszakaszban a második helyen végzett, tavaly ilyenkor nyolcadik volt. Iványi Dalma válaszolt a kérdéseinkre.

Iványi Dalma (fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

– Amikor egy éve, a győri kinevezésekor beszélgettünk, a célokról azt mondta, most egyet hátra lépnek, hogy majd nagyot ugorhassanak. A nyolcadikról a második hely lenne a visszalépés?
– A realitásoknál szebb ez az eredmény, és szebb annál is, amire az idény előtt számítottunk. Szerda este azt mondtam a lányoknak, hogy amennyit dolgoztunk, összpontosítottunk a munka kezdete óta, ez szép ajándék saját magunknak, de nagy felelősséget is jelent. Ez csupán az alapszakasz, vár ránk a rájátszás, amelyben a magasra tett lécet is át kellene ugranunk.

Egy évvel ezelőtt azt is mondta, a cél az, hogy másfél-két év múlva a Győr ne csak felérjen az élcsapatok közé, hanem ott is maradjon.
– És ez nem változott. A második hely ebből a szempontból is részeredmény, ami visszaigazolja, hogy sok lehetőség van ebben a csapatban, jó úton indultunk el, de még csak a felénél sem tartunk a cél felé.

– Az most hol van?
– A filozófiánknak megfelelően ott, hogy a Győr fiatal magyar játékosokra építve meghatározó élcsapat legyen, és ezek a játékosok egy bizonyos szintű kosárlabdát álmukból felkeltve is képesek legyenek bemutatni. Nekünk is voltak hullámvölgyeink, a hazai és a nemzetközi kupában sem szerepeltünk jól. Ezek a földön tartanak minket, mert rávilágítanak a hibáinkra, a hiányosságainkra és arra, hogy még rengeteg munka vár ránk.

– Sok klub több légióst szerződtet, és azokat is gyakran cserélgeti, a Győr csak hármat alkalmaz, és a rajt óta ugyanazokat. Ennyire beváltak?
– Játékosként is szerettem az állandóságot, edzőként sem vagyok ezzel másként. Ha valami nem megy, a legkönnyebb cserélgetni a játékosokat, én inkább hiszek a hibák kijavításában. Ugyanakkor a két amerikai és az észt kosarasok remekül illeszkedtek a csapatba, igaz,

tudatosan is választottuk ki őket, tökéletesen megértették és alkalmazkodtak ahhoz, amit mi játszani szeretnénk.

Mellettük nem azért szerepelnek sokat a magyar fiatalok, mert erre részben szabály is van, hanem mert én felnőtt játékosként kezelem őket. Ha azt akarjuk, hogy fejlődjenek, akkor meg kell kapniuk a nagy felelősséget, azt a kényszert, hogy döntéseket hozzanak. A győzelmek pedig mindezt hitelesítik: elhiszik, hogy amit csinálunk, az nekik és a csapatnak is jó.

– Nem zavaró, hogy a Sopron kiemelkedik a mezőnyből, és a többi élcsapat csak a második helyért hajthat?
– Nekem nem. Sőt kimondottan jó, hogy helyben van egy nemzetközi topklubunk, hogy versenghetünk vele, tanulhatunk tőle, vele játszani extra kihívás. Ráadásul mi nem helyezésben fogalmaztuk meg a célunkat, tehát ezért sem zavar a soproniak hegemóniája.

– A magyar női mezőny fejlődik?
– Bár az, hogy a válogatott nem jutott ki az Európa-bajnokságra, elszomorító, összességében a magyar bajnokság erős. A Sopron az Euroligában, a Cegléd, a DVTK és a Szekszárd még érdekelt az Európa-kupában, igaz, itt árnyalja a képet a légiósok száma. A járvány érdekes helyzeteket produkált, de a meccsek kiélezettek, taktikailag pedig kimondottan színes a mezőny.

– A sikeres alapszakasz után mennyire nőtt meg az étvágyuk?
– Azt mondtam a csapatnak, hogy ha idáig eljutottunk, akkor a rájátszásban legalább a legjobb négybe kerüljünk be. Utána már felszabadultan játszhatunk, és majd meglátjuk, az mire lesz elég.

(mno.hu / Pajor-Gyulai László)