Janics Natasa duplázva vágott vissza Kozák Danutának

Shares

Janics Natasa_MTIA háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa – aki ezen a versenyen szállt vízre először azóta, hogy ősszel előbb vissza akart térni szülőhazájába, Szerbiába, majd meggondolva magát mégis magyar színekben folytatta pályafutását – 200 méteren egyesben és Kovács Katalinnal párosban is a leggyorsabbnak bizonyult.

A világklasszis duó szombaton 500 méteren, az olimpiai számban is diadalmaskodni tudott, így Janics összesítésben három győzlemmel zárta az első, idei válogatót.

A vasárnapi egyesben elért arany pikantériája, hogy pénteken 500-on épp fordított eredménnyel végeztek a hölgyek: akkor Kozák lett az első, Janics pedig közel egy másodperces hátránnyal második.

Hirdetés

A kenus Vasbányai Henrik 500 méteren aratott két győzelmet – párosban Mike Róbert volt a partnere -, míg az ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Tótka Sándor a legrövidebb távon mutatta be ugyanezt a bravúrt, párosban Bán Kristóffal.

A győztesek jogot szereztek az indulásra a portugáliai Montemor-o-Velhóban június közepén sorra kerülő Európa-bajnokságon, és az augusztus végén rajtoló, duisburgi világbajnoksággal kapcsolatban is előnybe kerültek a július közepi második válogató előtt.

Az Eb-csapat összeállítása várhatóan a jövő héten válik véglegessé.

Forrás, fotó: MTI