Jászapáti Petra és Keszler Andrea is negyeddöntős női 500 méteren

Shares

A harmadik olimpiáján szereplő Keszler Andrea hiába rajtolhatott a legjobb, egyes pozícióból, nagyon beragadt, így a szám szocsi ezüst- és vancouveri bronzérmese, az olasz Arianna Fontana, valamint a szintén nagyon erős holland Suzanne Shulting is bevágott elé.

Keszler Andrea a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének női 500 méteres selejtezőjében a Kangnung Jégcsarnokban. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Keszler meg is botlott az első kanyar bejáratánál, ráadásul elsodorta brit ellenfelét, így mivel még az első fordulónál többen buktak, új rajt következett. Tulajdonképpen szerencséje volt a 28 éves tatabányai versenyzőnek, ugyanis másodjára csak Fontana került elé a rajtot követően. A futam a későbbiekben már nem alakult izgalmasan, mivel Schulting hamar kicsúszott az egyik kanyarban, nem sokkal később pedig a brit Kathryn Thompson is így járt, azaz Keszler könnyedén korcsolyázott a célba a második, továbbjutó helyen.

Jászapáti Petra a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének női 500 méteres selejtezője után. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Jászapáti Petra is némiképp szerencsésen került a negyeddöntőbe. A 19 éves gyorskorcsolyázó lerajtolta brit ellenfelét, így elsőként fordult a kanyarba, később viszont a világkupában ezen a távon második dél-koreai Csoj Min Dzsong körbekorcsolyázta őt. A hajrában Jászapáti kicsúszott, míg éppen akkor mögötte szintén összeakadt a brit és orosz ellenfele, azaz hárman egyszerre landoltak a védőpalánkban. Az esés utáni felállás a magyar versenyzőnek sikerült a leggyorsabban, azaz megszerezte a továbbjutást érő második helyet.

A sportág szombati programja a férfi 1500 méter és a női 3000 méteres váltó elődöntőjével folytatódik, végül zárásként a finálék következnek előbbi számban.

(MTI)

A Liu fivérek az elődöntőben 1500 méteren