Jégkorong MOL Liga: a MAC vezet

Shares

MOL Liga logo.inddA DVTK Jegesmedvék címvédő csapata hosszabbításban 3–2-re legyőzte a Ferencvárost a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján.

Az idei szezonban először látta vendégül a címvédő a Ferencvárost, és végül csak hosszabbításban tudta legyőzni.

A mérkőzés nagy kérdése az volt, hogy a Jegesmedvékben mennyire maradt benne a Kontinentális Kupa-kudarc, illetve a Fradi melyik arcát mutatja ezen az estén. A meccset a vendégek kezdték jobban, az első öt percben Sevelának nem akadt védeni valója, Adorjánnak annál inkább. A 7. percben Jegesmedve emberelőnyben Dubek szerzett korongot, szólóban ugorhatott ki, de próbálkozását védte Adorján. Nem sokkal később a Fradi is elpazarolta első emberelőnyét. Akadozott a miskolci gépezett, nem találták igazán a ritmust, ezt kihasználva a Fradi támadott többet, és a 15. percben meg is szerezték a vezetést. A hazai védők a saját kapujuk előtt adták el a korongot, ami így Jereme Tendlerhez került, ő pedig szép fonákmozdulattal bevette Adorján kapuját (0-1).

A második harmad elején feltekerték a fordulatszámot a Jegesmedvék, egyből jobb is lett a meccs. A 24. percben Pavuk Attila léphetett ki egy remek hosszú passz után, de szólóját fogta Sevela. A 28. percben emberelőnyben játszottak a hazaiak, lekontrázták a rosszul helyezkedő védőket és végül Pavuk talált be Sevela kapujába (1-1). Két perc múlva ismét Pavuk maradt őrizetlenül a kapu előtt, és közelről nem hibázott (2-1).

A két gól megfogta a Fradit, ám a miskolciak nem tudták ezt kihasználni, bár a helyzeteik meg lettek volna ehhez. Az utolsó percekre beszorult a Fradi, így valószínűleg ők örültek jobban a második szünetnek.

A harmadik játékrész rögtön egy hazai helyzettel és abból egy FTC-kiállítással kezdődött, miután Hietamaki a kapuba segítette bottal Magosit. Ez a fór kimaradt, de nem sokkal később a zöld-fehérek sem tudtak mit kezdeni a saját előnyükkel. Küzdelmes, változatos játékot láthattak a nézők, nem voltunk híján helyzeteknek, izgalmaknak sem. Az 55. percben egyenlítettek a zöld-fehérek: egy lecsorgó korongot Juhamatti Hietamaki lőtt közelről a kapuba (2-2). Mivel újabb gól már nem esett, jöhetett a hosszabbítás, amely igen izgalmasan alakult.

Először a Fradi kivédekezett egy több, mint másfél perces emberhátrányt, majd mindkét kapu előtt hatalmas lehetőségek adódtak, bármelyik csapat eldönthette volna a pluszpont sorsát. Ezt végül két perccel a vége előtt a Jegesmedvék tették meg, amikor Tóth a kapu mögül cselezte be magát Sevela elé, lövése kipattant és a pakkot végül Paul Cianfrini emelte a kapuba (3-2).

Doug Bradley, DVTK Jegesmedvék: „Kemény, jó mérkőzés volt, egy kitűnően felkészített ellenféllel szemben. Sajnos sok hibával játszottunk, amit a Fradi ki is használt, ezért nem tudtunk a rendes játékidőben nyerni, a hosszabbításban viszont igen. Összességében örülök a győzelemnek, és a két pontnak.”

Greg Lindqvist, FTC: „Az előző két MOL Liga-mérkőzésünk nagyon rosszul sikerült, éppen ezért volt fontos, hogy ma remekül védekeztünk, és ráadásul ezt a bajnokcsapat ellen tettük. Az első harmadban nagyon jól játszottunk, a másodikban viszont két hibánkat góllal büntette a Miskolc. Igazi karaktert mutatott a csapat, hiszen egy pillanatra sem adtuk fel, és sikerült is kiegyenlítenünk. A hosszabbításban a győzelmet is megszerezhettük volna, de a helyzeteinket elpuskáztuk. Az idei MOL Ligában minden meccs nagyon kemény, éppen ezért úgy gondolom, értékes pontot szereztünk.”

MOL Liga:

DVTK Jegesmedvék – FTC 3–2
(0–1, 2–0, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után
Gól:
Pavuk Attila (28., emberelőnyben, 30.), Paul Cianfrini (63.), ill. Jereme Tendler (15.), Juhamatti Hietamaki (55.)

HK Beograd (szerb) – MAC Budapest 3–4 (1–0, 0–2, 2–2)
Gól:
David Arvay (16.), Dimitrije Filipovic (49., 59., üres kapuba), ill. Mestyán István (21., 47.), Sean Escobedo (33., emberelőnyben), Nagy Gergő (44.)

UTE – Debreceni HK 3–5 (0–3, 1–0, 2–2)
Gól: Kiss Dániel (24.), Benk András (41.), Sikorcin Ladoslav (59.), ill. Szergej Kocsetkov (6.), Berta Ákos (14., emberelőnyben), Németh Attila (20., 60., üres kapuba), Hári Norbert (55., emberelőnyben)

Dunarea Galati (román)–Dunaújvárosi Acélbikák 4–3 (1–2, 1–1, 1–0, 1–0) – hosszabbítás után
Gól:
Philip Bushbacher (8., 63.), Szőcs Szabolcs (33., emberelőnyben), Vitalik Donika (48., emberhátrányban), ill. Mykola Ladygin (11.), Lencsés Tamás (18.), Azari Zsolt (40.)

Forrás: jegkorongszovetseg.hu