Jelentős erőket mozgósított az MTVA

Shares

Miklós Edit és Gyarmati Panka is az M4 Sport szakértője lesz a téli olimpián. Ez az első olimpia, amit a Kárpát-medence teljes magyarsága figyelemmel követhet a kábel előfizetésén keresztül.

A mostani lesz az első téli játékok a 2015-ben indított közszolgálati sportcsatorna történetében, egyben az első olyan világesemény, aminek közvetítési jogait a teljes Kárpát-medencére* megszerezte a csatorna. Ráadásul reális esély van rá, hogy Magyarország közel négy évtized után újra érmet szerez egy téli olimpián.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve az MTVA jelentős erőket mozgósított: több sportág történéseit is a helyszínről közvetíti, összesen három forgató stáb hozza közelebb Pjongcsang történéseit, szólaltatja meg a magyar és a nemzetközi főszereplőket.

Sajnos több sportolónk is kénytelen kihagyni a téli olimpiát. A Szocsiban lesiklásban hetedik alpesi síző, Miklós Edit, valamint a korábban világkupa-versenyt nyerő snowboardos, Gyarmati Panka is hiányozni fog Pjongcsangból, de nagy örömünkre szolgál, hogy mindketten csatlakoznak az M4 Sport stábjához, és szakértőként, szakkommentátorként segítik a közvetítést.

Szintén a szakértői csapatot erősíti a korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó Lajtos Szandra és Darázs Péter, valamint a bobos Gyulai Márton – ők valamennyien olimpikonok.

A csatorna szerkesztési elve mindenek előtt a magyarok szereplésének bemutatása, de szintén meghatározó lesz, hogy minél több érem születését élőben megmutassa az M4 Sporton. A játékok lebonyolítása azonban megnehezíti mindezt. Abban az esetben, ha valaki mást szeretne nézni, megteheti, ehhez csak az m4sport.hu-ra kell ellátogatnia, ahol további három, a téli olimpiának szentelt csatornát talál.

Műsorvezetők, kommentátorok

Műsorvezetők: Petrovics-Mérei Andrea, Berkesi Judit és Kovács KOKO István
Helyszíni riporterek: Molnár Mátyás, Farkas Márton

Kommentátorok és sportágaik

Hajdú B. István: biatlon
Szujó Zoltán: bob, szánkó, szkeleton
Knézy Jenő: jégkorong, síugrás
Vásárhelyi Tamás: rövidpályás gyorskorcsolya, műkorcsolya, síugrás, jégkorong, snowboard
Szőke Viktória: műkorcsolya
Bartha Zoltán: jégkorong
Szekeres Péter: curling, gyorskorcsolya
Ujvári Máté: snowboard, szabadstílusú sí
Székely Dávid: alpesi sí, sífutás, északi összetett, biatlon

A téli olimpia magyar vonatkozású programja (magyar idő szerint):

Február 10., szombat:
rövidpályás gyorskorcsolya:
női 3000 m váltó elődöntő (Magyarország), női 500 m selejtező (Jászapáti Petra+1 magyar versenyző), férfi 1500 m selejtező (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor+1 magyar versenyző) és döntő 11.00

Február 11., vasárnap:

Alpesi sí:
férfi lesiklás (Kékesi Márton, Samsal Dalibor?) 3.00
Sífutás:
férfi 15+15 km döntő (Kónya Ádám) 7.15

Február 12., hétfő:

Alpesi sí:
női óriás-műlesiklás (Hozmann Szonja, Maróty Mariann) 2.15 és 5.45