Jól kezdtek fiataljaink a Maty-éren

Koleszar_GergelyMajdnem száz százalékosan zárta az első versenynapot a magyar válogatott a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon, amelyen mindössze U23-as kenupárosunk, Bodonyi András és Viola Viktor búcsúzott el a középfutamok során.

Délelőtt kormánygondok miatt még döcögött ifjúsági női négyesünk, ám a folytatásban, a délutáni középfutam során már megmutatta erejét a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű magyar egység, amely fölényesen, majd másfél hajós előnnyel nyert, és jutott be a K-4 500 méter szombati döntőjébe.

„Szerencsére sikerült magunkat fejben összeszedni, és a hajónkkal sem akadt gondunk. A délelőtt egy kicsit megviselt minket, így mindenképpen szerettük volna megmutatni, hogy annál jóval jobb teljesítményre vagyunk képesek. Jó időt mentünk, ami a döntő előtt bizakodásra ad okot, mindenképpen bízunk egy szép éremben” – mondta a négyes vezérevezőse, Lucz Noémi.

Úgy tűnt, az újpestiek fiatalja, Vidákovich Antal is könnyedén bejut a K-1 1000 méter szombati fináléjába, a negyedik középfutamban induló magyar versenyző a táv nagy részében vezetett is, ám a hajrában kőkemény utolsó 250 métert produkálva megelőzte őt az osztrák Christoph Kornfeind. Ráadásul Vidákovichnak nagyot kellett meccselnie az új-zélandi Kurtis Imriével is a második helyért, de végül sikerült behúznia a döntőbe jutást érő helyet.

„Nagyon elfáradtam, nem éreztem igazán jónak a pályát, nagy volt a hátszél, amit általában szeretek, de most nem tudtam rendesen érvényesíteni a technikámat, egy kicsit be is kötöttem. Az osztrák srácról tudtam, hogy gyors lesz a végén, többször versenyeztünk már egymás ellen, de az új-zélandi keménysége meglepett. Bízom benne, hogy a döntőben jobb leszek” – mondta a futamot követően Vidákovich Antal.

Ifjúsági C-1 1000 méteren majdnem elbúcsúzott a dunaújvárosiak nagy tehetsége, Hajdu Jonatán, aki bár 750 méternél még a második helyen haladt, az utolsó 250 méteren lehajrázta őt az olasz Davide Cestra, és majdnem a fehérorosz Ivan Patapenka is. Jonatán javára mindössze 12 ezred döntött, vagyis egy hajszállal csúszott be a szombati fináléba.

„Nem láttam a hármas pályán a fehérorosz versenyzőt és majdnem ez lett a vesztem – mondta Hajdu Jonatán. – Ötszázig minden úgy ment, ahogyan elterveztem, jó iramot is tudtam menni, de a román srác sokkal erősebb futamot produkált. Alapvetően én kétszáz méterre készültem, az ezerre még erősödnöm kell.”

Az U23-asok mezőnyében Dombvári Bence már beleerősödött a felnőtt mezőnybe is, a tavalyi felnőtt világbajnokságon Duisburgban bronzérmes lett K-1 1000 méteren. A fiatalabb korosztály tagjai egyelőre nem okoznak gondot számára, Kiss István tanítványa középfutamát fölényesen megnyerve jutott be a döntőbe.

„Nehéz volt az elmúlt pár hónap, most már kilencven százalékosnak mondhatom magam, és az időeredményem alapján ki merem mondani, hogy én vagyok az arany egyik esélyese” – nyilatkozta Dombvári Bence, aki élvezi, hogy hazai közönség előtt szerepelhet.

Khaut Kristóf is bízik benne, hogy érmet nyerhet a Maty-éren. C-1 1000 méteren középfutamából a második helyen jutott be a döntőbe, ahol még jobb teljesítményt szeretne nyújtani.

„Kemény középfutam volt, elfáradtam a végére, de úgy érzem, sikerült a formaidőzítés, és ezer méteren is meg tudom mutatni, hogy jó teljesítményre vagyok képes” – mondta Khaut.

A párosok csatározását ifjúsági kajakosaink nyitották: Gergely Olivér és Koleszár Mátyás a harmadik középfutamban szállt vízre, és 500 métertől uralva a mezőnyt, megnyerték a versenyt.

„Jó rajt után, sikerült egy jó utazótempót felvennünk, ennek köszönhetően szép fokozatosan csúsztunk el a mezőnytől. Nagyon kiegyensúlyozott pályát mentünk, amelynek alapján azt mondhatom a dobogó reális cél. De mi mindenképpen nyerni szeretnénk” – mondta Gergely Olivér.

Az U23-asoknál Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin világbajnoki címvédőként állt rajthoz, és ahogyan világbajnoki címvédőhöz illik, a legjobb idővel kvalifikált a szombati döntőbe.

Ugyanez nem sikerült a Bodonyi András, Viola Viktor összetételű kenupárosnak, amely nagyon erős középfutamba került, és hiába lapátoltak jobb időt az első középfutamot nyerő román párosnál, negyedik helyükkel csak a B-döntőbe jutottak. Ifjúsági kenupárosunk és az U23-as női négyes már a délelőtt folyamán kvalifikált a döntőbe.

„Összességében a nap pozitívan zárult, egy kivételével minden egységünk a döntőbe jutott – mondta Hüttner Csaba, utánpótlás szövetségi vezetőedző. – Az U23-as férfi kenupáros nagyon szerencsétlenül járt, a másik középfutamot ezzel az idővel megnyerhették volna. Hajdu Jonatán is okozott némi fejfájást, jó rajt után visszaállt egy neki jóleső iramra és csak a finisben vette észre, hogy már csak negyedik, akkor rákapcsolt így nagy nehezen sikerült magát a döntőbe kvalifikálnia. A többi egységünk magabiztosan jutott tovább, így bizakodva várom a szombati döntőket.”

Pénteken reggel az 500-, valamint a férfi K-4 1000 métere előfutamokkal folytatódik Szegeden a világbajnokság.

This entry was posted in Hírek and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.