Jövő szombaton rendezik Törökbálinton a III. Riczu Imre kerékpáros emlékversenyt

Shares

riczu_imreJövő szombaton rendezik meg Törökbálinton az országúti kerékpáros Riczu Imre emlékversenyt.

A program 9 órakor kezdődik, a résztvevők először tiszteletkört tesznek meg az edzésbaleset következtében 2014-ben elhunyt Riczu Imre emlékére.

Az utánpótlás Magyar Kupa futamok 9.20-tól indulnak, az amatőr felnőttek viadalai pedig 11.30-től rajtolnak. A parakerékpáros bajnokság 13 órától lesz.

Hirdetés

A III. Riczu Imre emlékverseny – amelyen 20 kör, 125 kilométer vár a résztvevőkre – 14 órakor kezdődik.

Riczu Imre – aki versenyző, edző és a válogatott szerelője is volt – 2014. június 21-én, kerékpározás közben szenvedett balesetet a Velencei-tónál, és olyan súlyos agykárosodás érte, hogy másfél hét múlva, július elsején elhunyt. Idén október 20-án lenne 37 éves.

Hivatalos versenykiírás

Hirdetés

(MTI)