Júniusban ismét Mozgás Éjszakája

Shares

mozgas_ejszakajaJúnius 27-én ismét megrendezi a Mozgás Éjszakáját a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja, a helyszín ezúttal a Hősök tere és a Városliget lesz.

Idén a korábbiaknál több sportággal, összesen 16 mozgásformával lehet megismerkedni a rendezvényen. A már megszokott kínálat – futás, kerékpár, salsa, zumbafitnesz, sárkányhajózás, nordic walking, asztalitenisz, tollaslabda, fitnesz, jóga és korfball – mellett különböző önvédelmi sportok alapjait lehet majd elsajátítani, de lesz ugrókötelezés, lábtollas mérkőzések, valamint nyári curling.

A kerékpárosok 16 kilométeres távon indulhatnak, a rajt 21.30 órakor lesz, a futók pedig – akiknek a versenyét éjfélkor indítják – három táv, a 3,5, a 6,5 és a 11 kilométer közül választhatnak.

Hirdetés

A rendezvény célja, hogy Magyarországon javuljon az aktív mozgást végzők aránya, mert – ahogy a szervezők közleménye kiemeli – a mozgásszegény életmód következtében 35 percenként meghal valaki az országban. Az egészségkommunikációs központ hangsúlyozza, hogy az elmúlt években ugyan történt emelkedés, s jelenleg a társadalom 23 százaléka mozog hetente 2-3 alkalommal, ám ez még mindig kifejezetten alacsonynak számít, ráadásul a lakosság 44 százaléka egyáltalán nem sportol.

MTI