Kajak-kenu Eb: öt arany és egy bronz a szombati magyar mérleg

Shares
Plovdiv, 2017. július 15. A későbbi aranyérmes Bodonyi Dóra elsőként ér célba a női kajak egyesek 1000 méteres döntőjében a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2017. július 15-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Bodonyi Dóra elsőként ért célba a női kajak egyesek 1000 méteres döntőjében. MTI Fotó: Kovács Tamás

A magyar egységek nagyszerű teljesítményt nyújtva öt arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek szombaton, a plovdivi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján, amelynek délelőttjén hét 1000 méteres és három 500 méteres finálét rendeztek.

A magyarok közül elsőként a kajakos Bodonyi Dóra szállt vízre a kissé borult, ellenszeles időben, s ő máris megörvendeztette a maroknyi magyar szurkolósereget. A 23 éves szolnoki versenyző féltávnál még második volt az orosz Vera Szobjetova mögött, de 600 méternél már az élre állt, s bár lengyel és brit riválisa vele tartott, a hajrában még tudott egyet indítani, s ennek köszönhetően több mint egy hajóhossz előnnyel, elsőként ért a célba.

„Nem rontottam el a rajtom, inkább azt mondom, az orosz volt ebben jó. Körülbelül ötszáz méternél tudtam átvenni tőle a vezetést. Egy ilyen helyzetet nekem mindig nehéz fejben megélni, nem szeretem, ha mennek előttem – viccelődött Bodonyi Dóra, akit a végén a lengyel Beata Mikolajczyk szorongatott, de a magyar versenyző 150 méterrel a cél előtt még rá tudott tenni egy lapáttal és fölényesen nyert. – Nagyon örülök ennek az aranynak, most pihenek és készülök a holnapi 5000 méterre.

A második fináléban, C-1-ben reálisan nem lehettek dobogós reményeik a magyaroknak, ugyanis Vasbányai Henrik betegen versenyez az Eb-n, néhány napja gyomorrontást kapott, s nincs százszázalékos állapotban. A várakozás be is igazolódott, a 26 éves magyar a mezőnyben lapátolt, s miközben az élen ádáz csatát vívott egymással a címvédő, világ- és olimpiai bajnok német Sebastian Brendel és a cseh Martin Fuksa, Vasbányai az ötödik helyen ért be. Érmet ugyan ezzel nem szerzett, de kiharcolta a vb-szétlövés lehetőségét, Hüttner Csaba szövetségi kapitány ugyanis kikötötte, hogy csak akkor csaphat össze Kiss Tamással a világbajnoki indulás jogáért, ha Plovdivban az első hat között zár. A kenu egyesek 1000 méteres küzdelmét végül a nagyszerű hajrát produkáló Brendel nyerte.

A férfi kajakosok hasonló távján a fiatal Kopasz Bálint ugyanúgy harmadik lett, mint tavaly Moszkvában. A 20 esztendős algyői versenyző – aki májusban, Szegeden megnyerte a világkupát – jól tartotta a lépést a két nagyágyúval, a címvédő portugál Fernando Pimentával és a világbajnok dán Rene Poulsennel, de győzelmi esélyei nem voltak. A harmadik helyet ugyanakkor remekül tartotta, így végül ismét felállhatott a dobogóra.

„Ma már éreztem, hogy jó a formám, egészséges vagyok, és ez mentálisan erőt adott. A taktikámat sikerült jól végigvinnem, a távot magas intenzitáson, úgy kilencven százalékon eveztem végig, s a hajrára is maradt erőm. Pimenta jó keményen kezdett, de ez nem tört meg, fejben erős vagyok, ennek is köszönhető ez a siker” – mondta Kopasz Bálint, aki vasárnap még a K-1 500 méter döntőjében is szerepel.

Női K-2 1000 méteren az utolsó pillanatban változás történt, Bodonyi helyett ugyanis Hagymási Réka került Farkasdi Ramóna elé a hajóba, de a módosítás nem zavarta meg a magyarokat. Ugyan sokáig fej fej mellett haladtak a lengyelekkel, de féltáv után elléptek, s előnyüket folyamatosan növelve magabiztosan nyerték meg az öt egységet számláló döntőt.

Kétszer-háromszor csúsztunk ki Rékával edzésjelleggel, és már elsőre egy jó érzésű páros volt. Mondhatjuk, hogy okosan, hűvös fejjel versenyeztünk, bőven volt tartalékunk a végére, így minden csapásunkra tudtunk figyelni” – mondta Farkasdi Ramóna, aki jó érzéseket kapott a holnapi K-2 500 méter fináléjára.

Hagymási Réka pedig a kétszáz párosra. „Ez egy ajándékpáros volt számunkra, picit féltem tőle, mert nem készültem ezres pályákra az idén, de minden klapolt Ramónával, így nagyon boldog vagyok” – tette hozzá a fiatal versenyző.

Az ezres finálék után három 500-as éremcsata következett, s ezek közül az első – egy újabb női kajakos szám – ismét magyar sikert hozott. A Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara, Vad Ninetta alkotta egység már 250 méternél is az élen haladt, s bár az ukránok és a lengyelek követték, a finisre is maradt még erő, ezzel Magyarország csapata megvédte címét ebben a számban (tavaly a később olimpiai bajnok egység nyert).

„Nagyon nehéz volt, mert a végén úgy bekötöttünk, hogy majd kiestünk a hajóból. Amennyire jó volt az eleje, annyira nehéz lett a vége. Az elmúlt napokban sokat dolgoztunk azon, hogy technikailag megoldjuk a billegését a hajónak és jól ki tudjuk evezni magunkat, a legtöbb energiát bele tudjuk tenni az egységbe, ez 350 méterig működött is” – mondta Medveczky Erika.

„Mert Dóri letolta a rajtgépet, annyira jól indult, de amikor az utolsó kétszáz méter környékén hoppoltam egyet, szinte megállt alattunk a hajó” – nevetett Takács Tamara.

„Sikerült a kétszázra begyakorolt rajtot hoznom, és a lányok le tudtak követni, a végére pedig azt tudom mondani: örülök, hogy nyertünk” – tette hozzá Lucz Dóra.

„Éremre számítottam, titkon reméltem, hogy nyerünk, és szerencsére olyan jók voltunk az elején, hogy a végére sikerült is megőriznünk az előnyünket. Ezt hívják pozitív csalódásnak” – mondta Vad Ninetta.

Női kenu kettes 500 méteren az idén két világkupát is megnyerő Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső duó favoritként szállt vízre, és érvényesítette is a papírformát. A győriek kettőse gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, ezzel a tavalyi harmadik hely után ezúttal a dobogó tetejére állhatott.

„A taktika az volt, hogy megyünk egy erős háromszázat, aztán kibírjuk az utolsó kétszáz métert. Jól elfáradtunk” – mondta Devecseriné Takács Kincső.

„Nekem ez most elég kemény volt, az első négyszáz méter jó érzés volt, de az utolsó száz olyan lett, mintha egy teljes ötszáz métert kellett volna lenyomnom. Már nagyon vártam, hogy jöjjön a cél. Talán olyan jó időt nem evezetünk most, de a legfontosabb, hogy nyertünk” – tette hozzá Balla Virág.

Arról, hogy mindhárom szombati fél kilométeres döntő magyar aranyat hozzon, a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter és Mozgi Milán alkotta férfi kajaknégyes gondoskodott, amely megvédte a címét – tavaly, Moszkvában Mozgi helyén még Somorácz Tamás ült. A magyar egység erőtől duzzadva lapátolt a győzelem felé, s megérdemelten kaparintotta meg ismét az aranyat.

„Reménykedtem benne, hogy a tavalyi csodát meg tudjuk ismételni. És persze most más volt ez az ötszáz méter, hiszen minden nemzet erre élezett. Már az előfutam után bíztam ebben az eredményben, és sikerült tökéletes pályát mennünk” – mondta a csapat rangidőse, Molnár Péter.

„Az utolsó méterekig küzdöttünk, de azt tudom mondani, hogy nagyon jó pályát kajakoztunk” – tette hozzá a vezérevezős, Nádas Bence.

„Nekem ez életem első felnőtt Európa-bajnoksága… és aranyérmes lettem. Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, megérett ez az eredmény a válogató sok-sok ezüstje után” – mondta Mozgi Milán, míg Tótka Sándor arról beszélt, hogy az öröm mellett nem szabad hátradőlni.

„Gyönyörű pálya volt, de a németeknél hiányzott Rendschmidt, aki betegséggel küzd. Nem szabad megnyugodnunk, de annak örülhetünk, hogy jó ez az egység, már az előfutamhoz képest is egy nagyot léptünk előre. Én úgy érzem, testben és fejben is át tudtam állni ötszáz méterre, bízom benne, hogy nagy sikerek állnak még előttünk” – magyarázta Tótka Sándor.

Ezer méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenus és a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kajakos duó éppen csak leszorult a dobogóról, egyformán negyedik lett, a Vasbányai, Varga Dávid, Sarudi Pál, Fekete Ádám kenu négyes pedig a hatodik helyen ért célba a nyolc hajót számláló döntőben.

A többi finálét vasárnap rendezik, a bulgáriai Eb-n 36 ország kajakosai és kenusai versenyeznek.

Kajak-Kenu Európa-bajnokság (Plodliv)

Női K–1 1000 m:
1. Bodonyi Dóra 3:57.984
2. Beata Mikolajczyk (lengyel) 3:59.744
3. Rachel Cawthorn (brit) 4:00.264

Férfi C–1 1000 m:
1. Sebastian Brendel (német) 3:51.671
2. Martin Fuksa (cseh) 3:53.667
3. Kirill Samsurin (orosz) 3:55.171

5. Vasbányai Henrik 3:56.047

Férfi K–1 1000 m:
1. Fernando Pimenta (portugál) 3:29.032
2. René Poulsen (dán) 3:30.112
3. Kopasz Bálint 3.30:336

Női K–2 1000 m:
1. Hagymási Réka, Farkasdi Ramóna 3:43.048
2. Karolina Markiewicz, Julia Lis (lengyel) 3:44.888
3. Tabea Medert, Melanie Gebhardt (német) 3:45.652

Női K–4 500 m:
1. Lucz Dóra, Takács Tamara, Medveczky Erika, Vad Ninetta 1:30.724
2. Dominka Wlodarczyk, Beata Mikolajczyk, Anna Pulawska, Katarzyna Kolodziejczyk (lengyel) 1:31.596
3. Marija Kicsaszova, Anasztaszija Todorova, Marija Povh, Inna Hriscsun (ukrán) 1:31.624

Női C–2 500 m:
1. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső 2:00.224
2. Alena Nazdrova, Kamila Bobr (fehérorosz) 2:01.364
3. Irina Andrejeva, Oleszja Romaszenko (orosz) 2:03.928

Férfi K–4 500 m:
1. Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán 1:18.556
2. Denis Mysák, Juraj Tarr, Erik Vlcek, Tibor Linka (szlovák) 1:18.640
3. Raman Piatrusenka, Mikita Borjkau, Dzmitrij Tracjaku, Vitalij Bialko (fehérorosz) 1:19.112

Férfi C–2 1000 m:
1. Yul Oeltze, Peter Kretschmer (német) 3:36.232
2. Viktor Melantjev, Vladiszlav Csebotar (orosz) 3:37.300
3. Nicolae Craciun, Sergiu Craciun (olasz) 3:38.312
4. Korisánszky Dávid, Mike Róbert 3:38.368

Férfi K–2 1000 m:
1. Max Hoff, Marcus Gross (német) 3:12.724
2. Marko Tomicsevics, Milenko Zorics (szerb) 3:13.780
3. Francisco Cubelos, Inigo Pena (spanyol) 3:14.056
4. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 3:14.160

Férfi C–4 1000 m:
1. Wiktor Glazunow, Piotr Kuleta, Tomasz Barniak, Marcin Grzyboswki (lengyel) 3:20.536
2. Conrad Scheibner, Sebastian Brendel, Stefan Kiraj, Jan Vandrey (német) 3:21.848
3. Kirill Samsurin, Ilja Stokalov, Raszul Ismuhamedov, Ilja Pervuhin (orosz) 3:21.904

6. Vasbányai Henrik, Sarudi Pál, Varga Dávid, Fekete Ádám 3:25.248

Forrás: MKKSZ/MTI