Kajak-kenu válogató Szegeden

Shares
Takács Tamara. Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ

Takács Tamara. Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ

Péntektől vasárnapig a júliusi, plovdivi Európa-bajnokság, valamint az augusztusi, racicei világbajnokság indulási jogáért válogatóznak a magyar kajakosok és kenusok a Szeged melletti Maty-éren.

„Ez a verseny az első lépcsőfokot jelenti a racicei vb felé, ugyanakkor a hétvége győztesei megváltják helyüket a plovdivi Eb-re” – nyilatkozott a szövetség honlapján Hüttner Csaba szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy bár a második válogató egy héttel a kontinensviadal (július 14-16.) rajtja előtt lesz, a júliusi, szolnoki válogató eredményei már csak a csapathajók szempontjából befolyásolják majd a plovdivi keretet. A szakember a két válogató egyes és páros eredményei alapján jelöli ki a bulgáriai versenyen induló négyeseket.

„Fontos lesz az eredményesség, de ugyanolyan fontos a csapathajós alkalmasság is, hiszen posztokra válogatok, és mindenképpen szeretném, ha a legjobb négyes állhatna rajthoz az Európa-bajnokságon. A négyesek tekintetében egy jó Eb-szereplés le is zárhatja a válogatást, ellenkező esetben azonban új egységet jelölök ki” – mondta a kapitány, aki a hétvégi viadallal kapcsolatban kiemelte: a nevezések alapján jól látszik, hogy a férfi kajakosoknál az 500 méter került fókuszba, mert egyesben öt, párosban három előfutamot is rendeznek ezen a távon.

A hétvége érdekessége lesz, hogy ezúttal a megszokott kilences helyett hetes döntőket rendeznek, elkerülendő az időjárásból fakadó pályaelőnyöket.
„Az elő- és középfutamoknál is hét pályán állhatnak rajthoz versenyzőink, a két szélső pályát, amelyeket a szél támogathat, kiiktatjuk a versenyből” – árulta el Hüttner Csaba, aki hangsúlyozta: az idény fő versenye természetesen az augusztus 24. és 27. között sorra kerülő racicei vb lesz.

A háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella, valamint a kétszeres aranyérmes Fazekas-Zur Krisztina ott lesz a hétvégi szegedi válogatón, s egyesben és párosban is megméreti magát. Az idény mindkettőjük számára döcögősen indult: Szabó Gabriella betegséggel bajlódott, ki is hagyta a szegedi Világkupát, amelyen Fazekas-Zur Krisztina a tavaszi felkészülés fáradalmaival a kezében rajtolt a női csapathajóban. Hogy mi történt azóta?
Szabó Gabi edzőt váltott, a szlovák férfi négyes edzője, Likér Péter helyett korábbi trénerével, Simon Miklóssal folytatja a munkát, s mint ahogy a Digi Sporton készült riportfilmben is elmondta: újra szeretné megtalálni azt a Szabó Gabriellát, aki mindenért megharcol.

„A betegségem miatt hosszabb kihagyásra kényszerültem, talán három hete vagyok jobb formában. Azt hiszem, elsősorban mentálisan kell erősnek lennem ezen a hétvégén” – vallott Szabó Gabriella.

Párja, Fazekas-Zur Krisztina négy számot is vállal a hétvégén, K-1 és K-2 500 méteren, valamint 200 és 1000 egyesben is rajthoz áll.

„Utóbbi két szám az extraprogram, a fő kihívás természetesen az egyes és a páros – mondta Fazekas-Zur Krisztina. – Gabival szerencsére elég sokat tudtunk foglalkozni a párossal, heti két közös edzésünk volt. Elégedett vagyok az egységgel, remélem, sikerül majd a maximumot kihozni magunkból. Májushoz képest sokkal jobb formában érzem magam, mert rendeződött az életünk. Sikerült beköltöznünk, a kisfiam, Noah is megszokta az óvodát, kevesebb a teher és a kérdőjel, mint májusban volt.”

Fazekas-Zur Krisztáéknak egy új párossal, a Takács Tamara, Vad Ninetta kettőssel kell szembenézni a válogatón. Fábiánné Rozsnyói Katalin és Simon Miklós vasasos tanítványai eddig a legjobb formát mutatták egyesben. A májusi rangsorolón Takács, Vad volt a sorrend K-1 500 méteren, míg a szegedi Világkupán Tamara a harmadik, Ninetta a negyedik helyet szerezte meg.

„Sokat dolgoztunk az elmúlt hónapokban, bízunk benne, hogy ez a munka a két válogató eredményén meg is fog látszani. Teljesen új technikát kellett megtanulnom és a páros társammal is most fogunk debütálni, úgyhogy izgalmas hétvége elé nézünk. Egy hosszú út elején vagyunk, de bizakodó vagyok. Elégedett akkor leszek magammal, ha az edzőm elégedett lesz azzal, amit lát tőlem” – mondta Vad Ninetta.

„Kati nénivel főleg az egyesre készültünk, de a párosra is azt mondhatom: kiforrott már. Négyszer ültünk össze Ninával, volt egy pályánk is, egész jól összehangolódtunk” – tette hozzá Takács Tamara, akinek edzőnőjétől az egyik fő tanács az, hogy élvezze a versenyzést!

A hétvégi, szegedi válogató programja

Péntek:
elő- és középfutamok 9.00
döntők 15.30

Szombat:
döntők 10.00 és 17.00

Vasárnap:
elő- és középfutamok 8.30
döntők 13.40

Forrás: MKKSZ/MTI