Kamuti Jenő 80 éves

Shares
Schmitt_REjtő_170512, Kamuti, közeli, jobb, 440

Fotó: JochaPress.hu

Ma nyolcvanéves Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a Nemzet Sportolója.

A legeredményesebb magyar vívók táborába tartozó Kamuti Jenő 1937. szeptember 17-én Budapesten született. Már 13 évesen a Budapesti Lokomotív, majd 1957-től a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) színeiben versenyzett.

Kamuti Jenő tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt jól szerepelt, de kiugró sikereit tőrözőként érte el. Bár nem egyszer csak egy hajszál választotta el az olimpiai aranyéremtől, a dobogó legfelső fokára nem állhatott fel. Húszévesen, 1957-ben tagja volt a párizsi világbajnokságon aranyérmet nyert magyar tőrcsapatnak. Ezüstből viszont bőven kijutott neki, ezért hívják „ezüstembernek” is: tőr egyéniben az 1968-as mexikóvárosi és az 1972-es müncheni olimpián végzett másodikként, e fegyvernemben az 1961-es és 1967-es világbajnokságokról egyéni ezüstöt hozott el, tőrcsapatban négyszer, 1961-ben, 1962-ben, 1966-ban és 1970-ben lett világbajnoki második. Ötszörös Universiade-győztes, ebből négyszer egyéniben bizonyult a legjobbnak. Idehaza hatszor volt országos egyéni tőrbajnok, kétszer párbajtőrbajnok.

1960 és 1976 között sportolóként öt alkalommal szerepelt ötkarikás versenyen, a következő évtizedekben pedig sportvezetőként, sportdiplomataként és orvosként volt részese az olimpiai játékokkal kapcsolatos szervezeteknek, eseményeknek.

1989 és 1996 között elnöke volt a Magyar Vívó Szövetségnek, miközben 1992-től 1996-ig betöltötte a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) főtitkári tisztségét is, majd 1996-tól a FIE orvosi bizottságát vezette. 1996-tól 2005-ig elnöke volt az Európai Vívó Szövetségnek (CEE), s tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának.

Kamuti Jenő 1989 óta vesz részt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének munkájában, 2005 decemberében a MOB főtitkárának választották meg.

1976 óta irányítja a Magyar Fair Play Bizottságot. 1997-től a Nemzetközi Fair Play Bizottság alelnöke volt, 2000 óta pedig ennek a bizottságnak az elnöke. 2009-től Kamuti Jenő az Európai Vívó Szövetség (CEE) örökös tiszteletbeli elnöke, s ugyanebben az évben lett a nemzetközi szövetség örökös tiszteletbeli alelnöke.

Sportolói pályafutásának elismeréseként az UNESCO 1977-ben Fair Play-díjjal tüntette ki. A kiváló sportember 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. 2012-ben beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai közé, és ugyanebben az évben a fair play népszerűsítése érdekében végzett eredményes tevékenységéért elismerésben részesítette a Nemzetközi Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (FISU). 2014-ben Budapestért díjat kapott és bekerült a Nemzetközi Vívó Szövetség hírességeinek csarnokába. 2015-ben átvehette a Csik Ferenc díjat és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is.

Idén júniusban a kormány, a Nemzet Sportolóinak egyhangú javaslata alapján, a Nemzet Sportolója címet adományozza Kamuti Jenőnek.
Jelenleg – a fair play bizottságokban betöltött pozíciója mellett – a hazai vívószövetség általános alelnöke, a Budapesti Sportszövetségek Uniójának elnöke.

(MTI)