Kárai Kázmér: Kipchoge felőrölte a maratonisták mezőnyét

Shares
 Csere Gáspár (j) és Józsa Gábor a riói nyári olimpia férfi maratonfutás versenyszáma után. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Csere Gáspár (j) és Józsa Gábor a riói nyári olimpia férfi maratonfutás versenyszáma után. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A férfiak maratoni futóversenye is sokáig emlékezetes marad. A 155 induló között ott volt két magyar is. A JochaPress.hu Kárai Kázmér mesteredzőt kérte fel a verseny kommentálására.

„Ez valóban egy rendkívül érdekes vetélkedés volt, számos kuriózummal. A mezőny féltávig sűrű élbollyal haladt, ekkor 1:05:55 órát mértek az élen haladóknak. Onnan kezdve folyamatosan erősített a végső győztes, a kenyai Eliud Kipchoge. Az iramváltás eredményeként 30 kilométernél már csak öten futottak egymás mellett. Ott azután tényleg a hatodik sebességbe kapcsolt Kipchoge, aki a 30 és 40 kilométer közötti 10 ezer métert 29:09 perc alatt tette meg, s ezzel több mint egy pernyi előnyre tett szert. E tény ismeretében nem meglepő, hogy a táv második felét rövidebb idő, mindössze 1:02:49 óra alatt teljesítette a végső győztes.”

– A 2:08:44 órával aranyérmes Kipchoge már 18 éves korában a nemzetközi élvonalban szerepelt…

„Igen, de akkor még csak az 5000 méteres távon villogott. 2003-ban történt, hogy az 1500 méteren mindmáig világcsúcstartó marokkói El Guerrouj-t a világbajnokságon az ifjú Kipchoge lehajrázta. A kenyai világklasszis egyébként csak 2013-ban kóstolt bele a maratonfutásba. Rio de Janeirót megelőzően hétszer teljesítette a 42195 méteres távot: hatszor nyert, egyszer pedig második lett, de mindig a legnehezebb erőpróbát jelentő, nagy versenyeken indult. Így ez a nyolcadik maratonija, egyben a hetedik győzelme.”

– A második az etióp Lilesa lett, míg a harmadik helyen egy fehér futó, az amerikai Rupp végzett.

„Az etiópok nem a legerősebb futóikkal jöttek, miközben Kenenisa Bekelét otthon hagyták. A másik etióp, Berhanu 30 kilométer után kétszer is meg kellett álljon, mert a cipőfűzője ismételten kioldódott. Vesztett kb. egy percet, így is 13. lett.”

Bizonyára számos, más érdekességre is felfigyelt?

„Természetesen. Most talán csak egyet említenék. Az amerikai színekben indult Meb Keflezighi (2004-ben 2. lett) a cél előtt 4-5 méterrel elesett. Némi várakozás után felkelt, lenyomott néhány fekvőtámaszt, majd áthaladt a célon harminchamadiként.”

– A 140 befutó között két magyar is ott volt: Csere Gáspár és Józsa Gábor.

„Ameddig lehetett követni, Csere előrébb helyezkedett, de valahol közbejött neki valami gond. Így végül Józsa ért előbb célba. Ő 87. lett 2:23:22 órával, míg Csere 109. befutóként 2:28:03 órával teljesítette a távot.”