Karakas Hedvig után Bor Barna is bronzot szerzett Havannában

Shares

csel_Bor Barna, 440, HavannaBor Barna(fehérben) jó formában versenyzett

Karakas Hedvig után Bor Barna is bronzérmet szerzett, Fogasy Gergő az ötödik, Krizsán Szabolcs pedig a hetedik helyen zárt az első olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon, Havannában. A kubai tornára a vártnál kisebb létszám (harminckilenc ország nagyjából háromszáz judósa) érkezett, ugyanakkor minden súlycsoportban nagyon erős mezőny nevezett.

Az első versenynapon Karakas Hedvig hozta a magyar sikert: a Honvéd-Kipex 57 kilogrammos csillaga többek között visszavágott Londonért: a román Caprioriu ellen aranyponttal nyert (a két évvel ezelőtti olimpián Caprioriu diadalmaskodott ugyanígy, s végül ezüstérmesként zárta az ötkarikás játékokat). Majd a román Ohai ellen intéssel nyert, s ezzel megszerezte a harmadik helyet, s a mellé járó ezer dolláros pénzdíjat, no és százhúsz olimpiai kvalifikációs pontot.

A nap másik három indulója közül csak Hagyó Gábor (Honvéd-KIPEX) tudott egy meccset nyerni. Az egy héttel korábban European Open-bronzéremig jutó Burján László (60 kg, Budaörsi SC) és Gorjánácz Zsolt (66 kg, UTE) az első mérkőzésén veszített, s így búcsúzott a további küzdelmektől.

csel_Krizsán Szabolcs, 440, kék

Krizsán Szabolcs sérülten is óriási meccseket produkált

Szombaton csak a 81 kilósok között volt magyar induló, Krizsán Szabolcs személyében. A Honvéd-Kipex Európa-bajnoki bronzérmese két ragyogó ippongyőzelemmel kezdett, amerikai és lengyel riválisa ellen, majd – annak ellenére, hogy olykor már alig bírt ráállni a jobb lábára – hatalmas csatát vívott a kanadai Valois-Fortier-vel. A hosszabbításos meccset végül egy intés döntötte el a kanadai javára, Krizsán végül 7. lett.

Vasárnap a nehézsúlyú Bor Barna hozta az első két mérkőzését, az Atomerőmű SE világbajnoki ezüstérmese előbb ipponnal verte ecuadori riválisát, majd vazaris hátrányt dolgozott le a hazaiak nagy reménysége, Oscar Brayson ellen – méghozzá az utolsó fél percben, végül leszorítással Barna nyert. Sajnos, már az első pillanatokban elszállt az elődöntő: az orosz Szajidov a magyar judós dobási kísérletéből, a földön fojtással nyert.

Hangyási László versenyzője ellen a kétszeres Eb-ezüstérmes grúz Okruasvili sérülés miatt nem állt ki. A Brayson elleni huszáros hajrának így egy bronzérem lett a jutalma.

A szerencsével sem állt hadilábon a Kecskeméti JC junior Eb-bronzérmes judósa, Fogasy Gergő, aki most mutatkozott be a 100 kilós mezőnyben. Előbb ipponnal nyert a kubai Armenteros ellen, majd a brazil Pessanhától vesztett, a vigaszágon pedig mérkőzés nélkül győzött, így lett 5., amiért 60 olimpiai kvalifikációs pont jár.

Az IJF World Judo Tour sorozata Magyarországon folytatódik: két hét múlva Budapesten, a Papp László Sportarénában rendeznek Grand Prix-viadalt, amelyre a világ minden pontjáról hatszáz judóst várnak, s a magyar színekben ötvenhat versenyző lép majd tatamira…

(Forrás: judoinfo.hu)