A karatés Hárspataki Gábor bronzérmes

Shares

A karatés Hárspataki Gábor bronzérmet nyert pénteken a 75 kilogrammosok között a tokiói ötkarikás játékokon.

Hárspataki Gábor (piros) és az azeri Rafael Agajev a férfi karatésok 75 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a Nippon Budokan arénában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban – ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték – két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel megnyerte a csoportját. Az elődöntőben azzal az azeri Rafael Agajevvel került szembe, akit a sportág egyik legendájának tartanak, és akit még nem sikerült legyőznie.

A 36 éves Agajev 70 kg-ban, majd 75 kg-ban is kétszer nyert világbajnokságot, vb-kről és Eb-kről összesen 30 érme van. A csoportmeccsek során biztosan nyerte első három meccsét, az utolsón azonban kikapott az olasz Luigi Busától, így a második helyen jutott a négy közé.

Hárspataki kisebb sérüléssel küzdött, mivel az amerikai Thomas Scott elleni harcban, a második meccsén eltört az orra.

Az elődöntő kölcsönös ijesztgetéssel kezdőtött, majd Hársfalvi próbált testre rúgni, de ezt Agajev védte, sőt egy lábsöpréssel földre vitte a magyar karatést és meg is ütötte. Videózás után ezért három pontot kapott. Közben a bíró ápolni küldte az Eb-ezüstérmes Hársfalvit orrvérzése miatt. Innentől az MTK sportolója ment előre, de fejre ütéssel Agajev szerzett megint pontot. Egy perccel a vége előtt mindketten testre próbáltak rúgni, a visszajátszás után ezért is az azerinek járt pont, aki így 7-0-ra győzött.

Hárspataki legyőzője ezüstérmet nyert

Az elődöntőben Hárspataki Gábort legyőző azeri Rafael Agajev kikapott a fináléban az olasz Luigi Busától pénteken a karatésok 75 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpián.

Női 61 kilóban a szerb Jovana Prekovic hazája történetében a második nőként nyert egyéni aranyat. Prekovic a fináléban a kínai Jin Hsziao-jant verte, akit a 2018-as világbajnoki döntőben is legyőzött.

Férfi 75 kg, olimpiai bajnok:

Luigi Busa (Olaszország)
2. Rafael Agajev (Azerbajdzsán)
3. HÁRSPATAKI GÁBOR és
Sztanyiszlav Horuna (Ukrajna)

Hárspataki Gábor. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 25 éves Hárspataki sporttörténelmi sikert ért el, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte.

Férfi formagyakorlat, olimpiai bajnok:

Kijuna Rio (Japán)
2. Damian Quintero (Spanyolország)
3. Ariel Torres Gutierrez (Egyesült Államok) és
Ali Sofuoglu (Törökország)

Női 61 kg, olimpiai bajnok:

Jovana Prekovic (Szerbia)
2. Jin Hsziao-jan (Kína)
3. Merve Coban (Törökország) és
Dzsana Lotfi (Egyiptom)

(MTI)