Kardvívó legendák közé került Szabó Bence
Szabó Bence is bekerült a Hírességek Csarnokába. Fotó: JochaPress.hu
Hatalmas megtiszteltetés érte Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívónkat: beválasztották a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) által létrehozott sportági Hírességek Csarnokába. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
– Kitől tudta meg a jó hírt?
– A Magyar Vívó Szövetségtől kaptam az értesítést. Nem is tudom, hogy először Szetey András komunikációs igazgató vagy Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke hívott-e fel, hogy ott vagyok a Hírességek Csarnokában. Mindenesetre valamelyikőjüktől értesültem a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának döntéséről. Tudom, még a moszkvai kongresszusnak szentesítenie kell a döntést, de ez már csak amolyan formaság.
– Mit gondol, minek köszönheti az elismerést?
– Számomra nagy megtiszteltetés, hogy három legendás magyar kardvívó, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf és Kovács Pál után én is bekerültem be a hírességek közé, s a két olimpiai aranyérem mellett, gondolom, sokat nyomott a latba, hogy a visszavonulásom után edzőként és szövetségi kapitányként is a vívósportban tevékenykedtem.
– Nem fájó pont a pályafutásában, hogy utolsó olimpiáján 1996-ban csapatban másodikok lettek?
– Ma már talán nem annyira. Még akkor sem, ha csapat olimpiai bajnoki címet nyerni fantasztikus érzés. Ez még úgy is igaz, hogyha a csapat tagjai nem járnak együtt szórakozni, sörözni. De mi a magánéletben is haverok voltunk, tényleg fantasztikus közösséget alkottunk. Főleg Abay Pétert említeném, aki nyolcéves korom óta az egyik legjobb barátom.
– Rióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkáraként volt jelen. Hogyan élte át az utódok szereplését?
– Sok-sok izgalommal. Nagyon örültem Szilágyi Áron címvédésének, megviselt viszont, hogy a párbajtőröző Imre Géza biztos vezetés után kikapott a döntőben. Újra átélhettem az 1993-as világbajnokságot, amelyre ma is úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Az orosz Grigorij Kirijenko elleni vívtam a döntőt, s szinte minden ugyanúgy történt, mint Imre Gézával most az olimpián. Már a kezemben éreztem az aranyat, amelyből aztán ezüst lett.
– Ma már sportvezető. Nem hiányzik a vívás, a tanítványok?
– Rendszeresen lejárok a Vasas vívótermébe, kicsit mozgok, de most már inkább csak kedvtelésből. A tanítványok ugyan hiányoznak, de most sportvezetőként dolgozom értük, s rengeteg a feladatom. A következő egy évemet a budapesti olimpiai pályázat határozza meg. Most erre a feladatra koncentrálok, s igyekszem a maximumot nyújtani, mint korábban a páston. Ugye nem kell mondanom, mit jelentene nem csak a magyar sportnak, az egész országnak a rendezés?
(magyarhirlap.hu/Burkovits Ferenc)
