Karl-Erik Böhnnek dombormű, Török Bódognak beszólás

Ha van langyos sajtótájékoztató, akkor a kézilabda szövetség mai rendezvénye mindenképpen annak minősíthető. A most életre hívott Szuperkupa ürügyén tartott összejövetel pillanatok alatt lepergett, s ha a sportág ellenségének kikiáltott szerény személyem nem tesz fel egy érdekes kérdést, 20 percen belül vége lett volna az egésznek.

A témát pedig a sajnálatosan korán eltávozott, Magyarországon mindössze két évet dolgozott norvég vendégedző, Karl-Erik Böhn tiszteletére a hétvégén Győrben leleplezett dombormű kínálta, amelyről természetesen a jochapress.hu is fényképes beszámolót közölt. Azt merészeltem megkérdezni Vetési Iván elnöktől, tud-e bárhol hasonló domborművet, netán egész alakos szobrot, amely Török Bódogra emlékeztetné a sportág szerelmeseit?

Arra a Török Bódogra fókuszáltam, aki nem kevesebb, mint  huszonhárom (!) esztendeig ült a magyar női kézilabda válogatott kispadján. S nem csak üldögélt, hanem végig igen aktív volt, munkáját nemzetközi elismerések sora övezte. Ami pedig a legfontosabb: a magyar kézilabdázásban (olimpiai bronz-, világbajnoki ezüst- és három világbajnoki bronzérem mellett) mindmáig az egyetlen felnőtt világbajnoki cím is az ő nevéhez fűződik: 1965-ben, Dortmundban Vb-győzelemig vezette rajongásig szeretett lányait-asszonyait.

Tudom, a múlttal nem divatos dolog foglalkozni, de Böhn úr felértékelését látva abszolút igazságtalannak tartom a legsikeresebb magyar kapitánnyal szembeni krónikus feledékenységet. Ha Böhn úrra ilyen megtisztelő és látványos módon emlékeznek Győrben (nyilvánvalóan az MKSZ hallgatólagos, esetleg másféle támogatásával is), akkor az MKSZ-nek „kutya kötelessége” lenne valamit kezdeni a nem hivatalos világrekorder Török Bódog személyével, emlékének megőrzésével is.

Másként gondolta ezt az MTVA színeiben ott megjelent fiatal „sztár”, Mayer Ottília, aki a kérdés felvetésekor egyből beszólt, hogy ez nem ide tartozik. (Ágai Kis András kommunikációs igazgató előzőleg érthetően bejelentette, bármiről lehet kérdezni…) A mi Ottíliánknak azonban erre nem volt érkezése, feltehetően nem sokat tud a sportág dicső múltjáról, s Török Bódognak abban játszott szerepéről sem. (Ez ma így divatos…) Szerencsére valaki beszólt, hogy „ez is kézilabda”, tompítva a jókora öngól súlyát…

Túllépve az önjelölt nagyság magánszámán, megismételném a lényeget: ha Karl-Erik Böhn szép domborművet érdemel Győrben (ahol nem kis része volt a 2011/2012-ben elvesztett BL-döntőben…), akkor Török Bódognak egész alakos szobor sem lenne túlzás! Akár a Sportok Háza aulájában.

A mi nagyhatalmú elnökünk, Vetési Iván – aki máskor hatalmi magaslatokból hoz akár villámgyorsan is egyszemélyi döntéseket – most nagyon visszafogott volt. Ismételt rákérdezésre nagy nehezen kipréselte magából, hogy „majd a Kegyeleti Bizottság” válaszolni fog felvetésemre…

Ezzel a nyilvánvaló „altatással” szemben Vetési úrnak kb. ennyit kellett volna mondania: jogos a felvetés, személyesen fogok intézkedni, hogy az alig két éve eltávozott „fenomenális edző” (a Nemzeti Sport minősítette így Bogyi bácsit 2012. őszén volt halálakor!) legalább egy tisztességes márványtáblát kapjon annak a háznak a falára, ahol évtizedeken keresztül élt.

Ilyesmire azonban – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – a mai sportvezetőknek nem terjed ki a figyelme. Jómagam is csak most „ugrálok”, mert ha már az egyiket megbecsülik, akkor a nála sokkal többet produkált, „fenomenális” kapitány emléke mellett sem menjünk el úgy, mint gyorsvonat a jegenyefák mellett…