Kárpát Kupa: tornagyőztes a magyar női kézilabda-válogatott

Shares
Kolozsvár, 2016. november 27. Kovács Anna (k) valamint a román Cristina Zamfir (b) és Eliza Buceschi (j2) a női kézilabda Kárpát Kupa felkészülési torna döntőjében játszott Magyarország - Románia mérkőzésen Kolozsváron 2016. november 27-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kovács Anna (k) valamint a román Cristina Zamfir (b) és Eliza Buceschi (j2) a női kézilabda Kárpát Kupa felkészülési torna döntőjében Kolozsváron. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A magyar női kézilabda-válogatott nyerte a kolozsvári Kárpát Kupát.

Az egykori győri, majd a Bukaresttel BL-t nyerő Aurelia Bradeanu búcsúmérkőzését játszotta a román válogatottban, és éppen az ő góljával kezdődött a találkozó. A vádlisérüléséből felépülni látszó Kovacsics Anikó is pályára lépett a mieinknél, de pár perc után kiderült, nem tudja vállalni a játékot, Szucsánszkit pedig orrsérülése miatt kellett lehozni.

Fej-fej mellett haladtak a csapatok, egy-egy kiállítást ítéltek a szlovák játékvezetők mindkét csapat ellen, a mieinknél Görbicz dobott nagy gólt emberelőnyben. Geiger sorra lőtte a gólokat a házigazdáknál, 6-4-nél pedig Kim Rasmussen időt kért, és elsősorban a támadásra vonatkozóan adott instrukciókat.

Az első negyedórát követően Lukácsot Bódi, Kisst pedig Janurik váltotta. Egy-két góllal a házigazdák vezettek, a mieinknél Klivinyi átlövései „ültek”, majd Bódi egyenlített a 24. percben (10-10). Klivinyi újabb találatát követően Ambros Martin kért időt, de a magyar csapat növelte előnyét Janurik remek védése, nagyszerű indítása, és Erdősi gólja révén. Szünet előtt a románok hétméteresből zárkóztak közelebb, de így is két góllal vezettünk az első harminc perc után.

Kolozsvár, 2016. november 27. Schatzl Nadine (b2) és Triscsuk Krisztina (b3), valamint Oana Manea (b) és Geiger Melinda, a román csapat tagjai a női kézilabda Kárpát Kupa felkészülési torna döntőjében játszott Magyarország - Románia mérkőzésen Kolozsváron 2016. november 27-én. Magyarország-Románia 29-24 (14-12). MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Schatzl Nadine (b2) és Triscsuk Krisztina (b3), valamint Oana Manea (b) és Geiger Melinda párharca. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szünet után Schatzl rögtön góllal mutatkozott be, majd Klivinyi újabb két góllal jelezte: készen áll az Eb-re. Öt gólosra hízott a magyar előny, miután Bódi is betalált, a románok emberelőnyben többször hoztak rossz döntést. 19-14-es magyar vezetésnél Ambros Martin időt kért, a hazaiaknak elsősorban a támadójáték nem ment, ugyanakkor a magyar csapat remekül védekezett.

Klivinyi és Görbicz támadásban remekelt, így tartottuk az 5-6 gólos előnyt az utolsó negyedórára fordulva. 25-19-nél Kiss Éva egy hétméteres erejéig állt vissza, azonban hárított, majd pár perccel később újabb hétméterest fogott meg. Hat perccel a mérkőzés vége előtt 26-22-nél kért időt Kim Rasmussen, majd még közelebb zárkózott az ellenfél, de egy román labdaeladást követően az időkérésnek megfelelően a szélre játszottuk ki a figurát, és Lukács betalált.

Kolozsvár, 2016. november 27. Klivinyi Kinga (b) és a román Cristina Zamfir a női kézilabda Kárpát Kupa felkészülési torna döntőjében játszott Magyarország - Románia mérkőzésen Kolozsváron 2016. november 27-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Klivinyi Kinga (b) és a román Cristina Zamfir küzd a labdáért. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Klivinyi 10. gólját követően 28-23-nál román időkérés következett, a magyar válogatott végül öt góllal győzött Románia otthonában, és megnyerte a Kárpát Kupát az Európa-bajnokság előtt. Sajnos Kovacsics Anikó vádlisérüléséből továbbra sem épült fel, Szucsánszki Zitának pedig elképzelhető, hogy eltört az orra, így kérdéses mindkettőjük Eb-szereplése.

Kim Rasmussen: – Büszke vagyok a lányokra, a motivációnk a románok ellen remek volt, azonban elképzelhető, hogy sem Kovacsics Anikó, sem Szucsánszki Zita nem lehet ott az Eb-n, meglátjuk, mennyire komoly a sérülésük.

Női Kárpát Kupa, döntő:

Románia – Magyarország 24-29 (12-14)

Kolozsvár, játékvezetők: Brunovsky, Canda (szlovákok).
Románia: Voicu, Dedu (kapusok), Bradeanu 1, Buceschi 5 (4), Burghel-Neagu 1, Chintoan 1, Chiper 2, Chiricuța, Florica 2, Geiger 5, László, Manea, Pintea, L. Popa, Szűcs, Udriștoiu 1, Zamfir 5, Zamfirescu 1. Szövetségi kapitány: Ambros Martin.
Magyarország: Kiss É., Janurik, Szikora (kapusok), Bódi 2, Dombi, Erdősi 3, Görbicz 8 (4), Hornyák, Kisfaludy, Kovacsics, Klivinyi 10, Kovács 2, Kovacsics, Lukács 3, Mészáros, Schatzl 1, Szekeres, Szucsánszki, Triscsuk. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.

A 3. helyért:
Románia B-Hollandia B 29-31 (14-12, 26-26) – hétméteresekkel

A torna végeredménye: 
1. Magyarország
2. Románia
3. Hollandia B
4. Románia B

Kolozsvár, 2016. november 27. Görbicz Anita (j), miután átvette a Kárpát Kupát női kézilabda a női kézilabda felkészülési torna döntőjében játszott Magyarország - Románia mérkőzés után Kolozsváron 2016. november 27-én. Magyarország-Románia 29-24 (14-12). MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Görbicz Anita (j), miután átvette a Kárpát Kupát női kézilabda a női kézilabda felkészülési torna döntőjében játszott Magyarország – Románia mérkőzés után Kolozsváron. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt