Kásás Zoltán: az történt, amire számíthattunk

Shares

magyarorszagA várt hatalmas csata létrejött. A Magyarországon zajló vizes világbajnokság magyar-olasz vízilabda csoportrangadója azt hozta, amire legtöbben számítottak: hatalmas csatát, s végül döntetlen eredményt. A jochapress.hu ismét a kitűnő szakembert, Kásás Zoltánt kérdezte.

– Mennyiben váltotta be a négyszer nyolc perc az előzetes várakozásait?

– Szinte teljes mértékben. Az olaszok – miként a korábbi világversenyeken nem egyszer – most is sok borsot törtek a mieink orra alá. Kicsit beigazolódott az is, miért féltettem a csapatunkat az olaszoktól. Ez egy jól felépített, Campagna személyében kapitányként  évek óta kiváló szakembert foglalkoztató válogatott, amelynek tagjai rendkívül erősek és erőszakosak, olykor kimondottan szemtelenek.

 – Az eredmény alakulása hullámzó mérkőzésről árulkodik.

– Az olaszok jól kezdtek, a megkapott emberelőnyöket belőtték, 2-0ás vezetésük után a mieink percei jöttek. Egyenlítéseket követően 7-5-re elhúztunk. A harmadik negyedben viszont erős hullámvölgybe került az együttes.

 – Amiben bizonyára része volt Hárai „Pufi” korai, végleges kiállításának.

– Ez a kettős kiállítás kicsit furcsa és mondhatni, indokolatlan is volt. ráadásul mindkét páros büntetésnél a magyar kapu előtt hozták meg az ítéletet. Az orosz-izraeli bíró kettős működése számos ponton kritizálható lehetne, de úgy gondolom, a visszafelé okoskodásnak nincs értelme, mert abból nem tanulunk. Egy góljuk bizonytalan körülmények között született, egy magyar gólt pedig visszavontak – azóta sem tudom, miért? Azért azt megkockáztatom, hogy Hárai korai kiállítása bizonyára befolyásolta a végeredményt is, hiszen ilyen szintű játékos elvesztése a centerposzton mindenképpen komoly hátrányt jelent.

Kasas_Zoltan

 – Azért a 7-5-ös magyar vezetés utáni négy, sorozatban bekapott olasz gól mindenképpen utólagos elemzést kíván.

– Egy új kapitánnyal – Märcz Tamással – először világversenyre kilépő gárda óhatatlanul nincs még eléggé összeszokva. Szerencsére Vámos Márton balkeze ezúttal is megtette a magáét, miként a világklasszis Varga Dénes is sokat vállalt, ami tőle el is várható. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Nagy Viktort ez alkalommal nem eléggé segítették a védők, több olasz gól is ezért születhetett meg.

 – A döntetlen jó eredmény, viszont ezzel mások kezébe került a magyar válogatott sorsa.

– Pénteken kerül sor az olasz – ausztrál összecsapásra, amelynek eredményétől függ, hogy csoportelsők leszünk-e, vagy másodikok. Az mindenesetre komoly előnynek számít, hogy a mieink tíz gól különbséggel nyertek az ausztrálok ellen.

(jochapress / Jocha Károly)