Kásás Zoltán: Jobb volt a csapat, mint gondoltam!

Shares

Kasas_ZoltanAz olimpiai ezüstérmes, világbajnok vízilabdázó, az edzőként is kiemelkedő sikerekkel rendelkező Kásás Zoltán a jochapress.hu kérésére mondott szakvéleményt a döntetlennel zárult magyar-szerb nyitómérkőzésről.

– Megvallom, a magyar válogatott jobban játszott, mint azt előzőleg vártam. Magabiztos volt az együttes, amelyre a jó csapatmunka volt a jellemző. Játékosaink jól lőttek, védekezésben pedig számos emberhátrányt jó együttműködéssel hárítottak. A szerbek talán kicsit későn ébredtek vagy csak egyszerűen nem találták a magyarok játékának ellenszerét.

– Tíz hatos vezetésünk után sokan bizonyára már a mieink győzelmére gondoltak.

– Ez a pólóban nem ilyen egyszerű valami, különösen nem a világ egyik legjobb csapata, Szerbia ellen. Ismétlem, jó volt a csapatmunka, én elégedett vagyok a mutatottakkal. A csapat dicséretét követően mondanám, hogy talán a jó átlagnál egy árnyalattal még többet nyújtott Hosnyánszky Norbert.

– Az utolsó gólt egy hét másodperccel a vége előtt megítélt emberelőnyből szerezték a szerbek.

– Az ítéletet megelőző szituációt nem láttam jól, de maradjunk annyiban, hogy a bírók működésére összességében semmi panaszunk nem lehet. Úgy gondolom, legyünk elégedettek a döntetlennel, hiszen ezzel semmi nem dőlt el. Örülök és tovább drukkolok a fiúknak azért, hogy a szerbekkel a döntőben ismét találkozhassunk.