Kassai Viktor fújja a sípot Párizsban

Shares

kassai-viktorNyolc mérkőzéssel kedden megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2016/17-es szezonjának csoportköre.

Mindjárt az első napra jut néhány rangadó is. Kezdjük a sort a Paris Saint-Germain és az Arsenal összecsapásával. Az 1971-ben alapított PSG és a londoni Ágyúsok még sohasem játszottak egymás ellen.

Az előző BL-szezonban a franciák tavasszal kettős győzelemmel ejtették ki a Chelsea-t, ám a negyeddöntőben a Manchester City kifogott a PSG-n. Az Arsenal nem jutott be a legjobb nyolc közé, a Barcelona kettős győzelemmel búcsúztatta Arsene Wenger csapatát.

A hazai bajnokságban mindkét csapat 7-7 pontot szerzett az első négy fordulóban. Az első körben az Arsenal a Liverpooltól kapott ki hazai pályán, míg a PSG Monacóban szenvedett el 3-1-es vereséget.

A hazaiak kispadján Unai Emery váltotta Laurent Blanc-t, míg a francia Arsene Wenger egy hónap híján 20 éve szolgál Londonban.

A mérkőzést Kassai Viktor vezeti magyar segítőivel.

A csoport:
FC Basel (svájci)-Ludogorec (bolgár) 20.45
Paris Saint-Germain (francia)-Arsenal (angol) 20.45 (Sport1)

A B csoportban Lisszabonban a Benfica és a Besiktas csap össze, ennek a találkozónak sincs előzménye. Rui Vitória csapata tétmérkőzésen utoljára a Bayern Münchentől kapott ki a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A müncheni vereség után a Benfica hazai pályán 2-2-őt játszott a bajorokkal, így kiesett a BL-ből. A Besiktas utoljára 2009-ben járt a Bajnokok Ligája csoportkörében. A törökök a 2014-es BL-selejtezőben a a Feyenoordot kettős győzelemmel búcsúztatták, ám az Arsenal ellen már tudtak gól szerezni. Akkor Alexis Sanchez egyetlen találatával jutott be a főtáblára a londoni gárda.

B csoport:
Benfica (portugál)-Besiktas (török) 20.45
Dinamo Kijev (ukrán)-SSC Napoli (olasz) 20.45

A C csoportban két történelmi klub összecsapására kerül sor. Az ötszörös BEK-, BL-győztes Barcelona ellenfele az 1967-es BEK-győztes Celtic Glasgow. A skótok 49 évvel évvel ezelőtt a lisszaboni fináléban az Internazionalét győzték le, míg három évvel később a milánói BEK-döntőben hosszabbíts után 2-1-re kaptak ki a Feyenoordtól.

A Celtic utoljára 2013-ban volt főtáblás, akkor a Barcelona a Celtic Parkban 1-0-ra, míg hazai pályán 6-1-re nyert a skótok ellen. A 2014-es nyári BL-selejtezőben a Maribor, míg egy évvel később a Malmö állította meg a Celticet.

A hétvégén a Barcelona óriási meglepetésre hazai pályán kapott ki az újonc Daportivo Alavéstől (1-2), míg a Celtic a glasgow-i rangadón, az Old Firm-ön 5-1-re győzte le a Rangerst. A 402. Celtic-Rangers összecsapáson a mindössze 20 éves Moussa Dembélé mesterhármast szerzett. A Celtic legutóbb 2000-ben tudta négy góllal legyőzni városi riválisát (6-2). A Celtic új trénere az észak-ír Brendan Rodgers, aki három évig ült a Liverpool kispadján.

C csoport:
Manchester City (angol)-Borussia Mönchengladbach (német) 20.45 (Filmmánia)
FC Barcelona (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 20.45 (M4 Sport)

A D csoportban harmadik alkalommal került össze a holland PSV Eindhoven és az Atletico Madrid. 2008. szeptember 16-án a Philips-stadionban 3-0-ra nyertek a Matracosok, Kun Agüero kétszer vette be Isaksson kapuját, a harmadik madridi gólt Maniche szerezte. A novemberi visszavágón is az Atletico Madrid nyert 2-1-re.

Idén a nyolcaddöntőben az eindhoveni 0-0-ás döntetlen után Madridban sem született gól, végül az emlékezetes büntetőpárbaj nyolcadik körében Narsingh hibája után Juanfran lőtte tovább az Atletico Madridot. Philip Cocu csapata a holland bajnokság első öt fordulójában mindössze egyetlen gólt kapott és két pontot veszítette el. Az Atletico Madrid két döntetlen után szombaton 4-0-ra nyert Vigóban, Antoine Griezmann két találata mellett kiosztott egy gólpasszt is.

D csoport:
Bayern München (német)-Rosztov (orosz) 20.45 (Sport2)
PSV Eindhoven (holland)-Atlético Madrid (spanyol) 20.45 (Sport2, 22:45-től)