Katona László halálára
Hatvankilenc éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Katona László, magyar bajnok és válogatott kézilabdázó, a Tatabánya egykori játékosa, a Magyar Kézilabda Szövetség Felügyelő Bizottságának korábbi tagja.
Lakatos Pál írása
Hír lett belőled Laci. Pedig nem erre készültünk. Vasárnap még volt egy internetes levélváltásunk, akkor ezt írtad: „Kedden gerinckorrekciós műtétem lesz, a Honvéd Kórházban.” A többit már nem idézem, mert az az egészségügyünk szomorú látlelete lenne. Reménykedve válaszoltam neked. „Várlak vissza”, írtam. „Amint megjössz, s már magadnál leszel, kérlek, azonnal jelentkezz! Kedden-gondolatban- veled leszek.
Aztán most meg itt ez a hír.: „69 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Katona László magyar bajnok és válogatott kézilabdázó, a Tatabánya egykori játékosa, a Magyar Kézilabda Szövetség Felügyelő Bizottságának korábbi tagja.”
Fotó: Tatabányai Bányász KC
Pedig mennyire vártad ezt a műtétet, mennyire meg akartál gyógyulni. Még a kedvező időpontért is kilincseltél, hogy minél előbb a műtőasztalon legyél. De tavaly is csak a gyógyulásod járt az eszedben. Súlyos, életveszélyes műtéted után Visegrádra kerültél, feljavító kúrára. Mindent pontosan megterveztél, s mindent megtettél azért, hogy ismét egészséges legyél. Akkor azt mondtad, addig maradsz itt a Duna mentén, ameddig azt nem mondják, hogy meggyógyultál. Ha az több hét, akkor annyit, ha több hónap, annyit vársz. Egészségesen akartál visszatérni a családodhoz.
Amikor nálunk voltál, visegrádi heteidben szombatonként szinte mindig, miről is beszélgethettünk volna, mint a legnagyobb szerelmedről, a kézilabdáról. Meg a politikáról, mert, mint igazi sportember, gyűlölted az igazságtalanságot. Ennek hangot is adtál. Igazságtalannak tartottad a velünk történteket. Szomorú volt a szíved azért is, hogy Tatabányán nem becsülik eléggé azt a csapatot, amelynek te is, igazi hajtóerőként, a tagja voltál. Szervezted a bajnokok találkozóját, fél lábbal a kórházi ágyon. Tavaly szeptemberben Tatabányán aztán újra pattogott a labda, megint lőttétek a gólokat. Igaz, csak gondolatban. De ami a lényeg, újra együtt volt a csapat. A bajnokcsapat.
Idén tavasszal már türelmetlenkedtél. Szomorúan mondtad, a kertben használhatatlan vagy. A feleséged metszi a fákat, igaz, a te útmutatásod szerint. Amikor tavaly januárban a szívműtétemre készültem, biztató sorokat kaptam tőled. Akkor ezt írtad: „Tartsál ki, legyél nagyon erős, mert az sokat segít a gyógyulásban! És ne felejtsd el, hogy sok embernek szüksége van rád! Ez adjon többlet energiát a gyógyuláshoz, amihez sok sikert kívánok! Alig várom azt a napot, amikor jó hírekről tudsz majd beszámolni! Én is szeretettel köszöntelek: Laci”
Később már sürgettél és aggódtál, a csöndem miatt: „Mi van Pali? Csak nem kell aggódni az egészségi állapotod miatt? Olyan régen olvastam az írásaidat!”- türelmetlenkedtél. Aztán megint üzentél: „Őszintén örülök, hogy megint győztél! Mert „csak a vereséget kell megmagyarázni!”
Lassan éjfél lesz, de mozdulatlanul, némán nézem a semmit. Az ürességet. Árván itt maradt egy labda. A dobó kéz hirtelen megmerevedett. A mozdulat megbicsaklott. Örökre elmentél, Bajnok. De a góljaid itt maradnak. Egy pillanatra elnémul a nézősereg, talán könny is pereg az arcokon. Sokan gondolunk rád, Laci! Mindent köszönünk neked. A csodás gólokat, a mindig győzni akarást, a hitet, a játékot.
Tatabánya gyászol. A kézilabdázók gyászolnak. Nálunk, rád emlékezve, a lelki üdvödért imádkozva, pislákol a gyertya fénye. Isten veled, Katona Laci! Most én írom neked, olyan kár, hogy alul maradtál, Laci! Pedig tegnap annyit gondoltam rád. Imádkoztam is érted.
