Kazi Tamás: bíztam benne hogy ez csak egy rossz álom…

Shares

Kazi Tamás nem jutott döntőbe férfi 1500 méteren a belgrádi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki napján.

A táv három előfutamából az első két-két helyezett jutott fináléba, illetve a további három legjobb idő birtokosa.

A magyar középtávfutó futamában negyedik helyen ért célba, 3:47.64 perces eredménye pedig kevés volt a fináléhoz, így számára véget ért a kontinensviadal.

Hirdetés

A debreceni atléta saját facebook oldalán nyilatkozott a történtekről: „Nagyon sajnálom hogy így alakult, igazából még mindig nem tudom mi történt, hogy tudtam ennyire elrontani. Nagy lehetőséget szalasztottam el. Szerettem volna még este jelentkezni, de képtelen voltam bármit is írni, csak kavarogtak a gondolataim és néztem ki a fejemből, volt már kellemesebb éjszakám is. Sajnálom hogy csalódást okoztam sokaknak ,de higgyétek el amit most én érzek nem kívánom senkinek. Viszont szeretném megköszönni mindazoknak a támogatását akik őszintén hittek bennem és bíztattak , segítettek ahol csak tudtak ,azoknak akik mellettem voltak még a sikerek előtt és velem lesznek ezután is. Köszönöm a szponzoraimnak hogy erőn felül próbálnak segíteni. Aki ismer tudja hogy nem adom fel, nehéz pillanatok ezek, de úgy gondolom ettől még ragyogó évkezdést produkáltam amire lehet építeni.”

Öt különböző nemzetbeli atléta nyert pénteken

Márton Anita súlylökő sikere mellett brit, lengyel, belga és német győzelem született a belgrádi fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki nyitónapján.

A nézők férfi 60 méter gáton és rúdugrásban is kiélezett csatát láthattak. Előbbiben a favorit brit Andy Pozzi győzött, mindössze egyetlen századdal megelőzve a franciák olimpiai negyedikjét, Pierre Martinot-Lagarde-t, s kettővel a cseh Petr Svobodát. Utóbbi 7.53 másodperccel lett bronzérmes, éppen annyival, amennyit Baji Balázs két hete a magyar bajnokságon futott, s állított fel vele új magyar csúcsot. A 110 méter gáton Eb-második magyar nem tudta megmutatni, milyen formában érkezett a versenyre, mivel az elődöntőben – ami egyben az első köre is volt a számnak – kiugrott, így kizárták.

Férfi rúdugrásban az első három egyaránt 5,85 méterig jutott, így a kevesebb rontás rangsorolt közöttük. Az aranyérem a lengyel Piotr Liseké, az ezüst a görög Konsztadinosz Filippidiszé, a bronz pedig a szintén lengyel Pawel Wojciechowskié lett.

Férfiak

60 méter gát, Európa-bajnok:
Andy Pozzi (Nagy-Britannia) 7.51 másodperc
2. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 7.52
3. Petr Svoboda (Csehország) 7.53

Rúdugrás, Európa-bajnok:
Piotr Lisek (Lengyelország) 5,85 méter
2. Konstadinos Filippidis (Görögország) 5,85
3. Pawel Wojciechowski (Lengyelország) 5,85

Nők

60 méter gát, Európa-bajnok:
Cindy Roleder (Németország) 7.88 másodperc
2. Alina Talay (Fehéroroszország) 7.92
3. Pamela Dutkiewicz (Németország) 7.95

Súlylökés, Európa-bajnok:
MÁRTON ANITA (MAGYARORSZÁG) 19,28 méter
2. Radoszlava Mavrogyijeva (Bulgária) 18,36
3. Julija Leancsuk (Fehérorszország) 18,32

Ötpróba, Európa-bajnok:
Nafissatou Thiam (Belgium) 4870 pont
2. Ivona Dadic (Ausztria) 4767
3. ZSIVÓCZKY-FARKAS GYÖRGYI(MAGYARORSZÁG) 4723
4. KRIZSÁN XÉNIA (MAGYARORSZÁG) 4631

(MTI)