Kedden játssza Európa Liga-selejtezőjét a Ferencváros

Shares

FTC-stadionA kijelölt csütörtöki játéknap helyett riválisa kérésének megfelelően jövő kedden játssza első mérkőzését a selejtező első fordulójában a Ferencváros a labdarúgó Európa Ligában.

Az európai szövetség (UEFA) – honlapjának tanúsága szerint – hozzájárult a módosításhoz, így a találkozót kedden 17.45-től rendezik a máltai Sliema Wanderers otthonában. A visszavágó viszont az eredeti terveknek megfelelően július 10-én 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

A nyitókörben érdekelt másik magyar csapat, a Diósgyőri VTK jövő csütörtökön 20.30-tól csap össze a szintén máltai Birkirkara együttesével Debrecenben, míg a visszavágó egy héttel később 19.30-kor kezdődik majd a szigetországban.

Az EL-selejtező harmadik magyar résztvevője, a bajnoki ezüstérmes Győri ETO FC a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelembe, első ellenfele a svéd IFK Göteborg és a luxemburgi Fola Esch párharcának győztese lesz.