Keleti Ágnes a még nagyobb kánikulát kisebbre cserélte

Shares

Keleti Ágnes_MOBBár januárban már 92. születésnapját ünnepelte Keleti Ágnes, az 1952-es és 1956-os olimpián magyar színekben öt aranyérmet szerzett egykori tornász világklasszis még mindig vállalja a repülőutat és rendszeresen hazalátogat Izraelből. Az idei nyáron itthon töltött két hét történéseiről elutazása előtt rövid beszélgetés keretében tájékoztatott.

„Kicsit túl melegre sikerült ez a nyári vakáció, bár Tel-Avivban még nagyobb a hőség. Így tulajdonképpen mégis csak viszonylag hűvösebb helyre jöhettem. Azt is mondhatnám, hogy a még nagyobb kánikulát kisebbre cseréltem” – értékelte az időjárási viszonyokat e sorok írójának, aki a magyar úőjságírók közül 1993-ban elsőként látogatta meg őt Tel-Aviv mellett, herzliyai otthonában..”

„Egyébként jól sikerült ez a kirándulás” – folytatta Keleti Ágnes -, „hiszen az egyik fiam, Rafael velem lehetett, ráadásul olimpiai bajnoktársnőm, Köteles Erzsike személyében a legjobb pártfogóra találtam. Rendszeresen jártam úszni a Héliába, végiglátogattam a rokonaimat, jó ismerőseimet, s egyéb dolgaimat is elintéztem. Csak azt sajnálom, hogy a korábbi ittléteimmel szemben most nem találkozhattam az egyik legkedvesebb tornásztársammal, Tass Olgával.”

Keleti Ágnes_Köteles Erzsébet_MOB_2

Balról Köteles Erzsébet és Keleti Ágnes

Keleti Ágnes arról is beszámolt, hogy az izraeli televízió forgatócsoportja egy róla készülő portréfilmhez budapesti felvételeket is rögzített. A helyszín nem is lehetett más, mint a jó öreg Nemzeti Sportcsarnok, amely 2010. márciusa óta a hétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Gerevich Aladár nevét viseli.