Keleti Ágnes: Engem mindig csak a női torna érdekelt

Öt aranyérmével az egyébként igen „termékeny” magyar olimpiai bajnokok között is előkelő helyet foglal el a Nemzet Sportolója, Keleti Ágnes, aki már első, igazán nagy sikereinek helyszínén, Helsinkiben is túlhaladta a harmadik ikszet. Mégis nyerni tudott talajon, amit azután 1956-ban, Melbourne-ben, további négy aranyéremmel toldott meg. Az ausztrál metropolisban talajon, gerendán és felemáskorláton is övé lett az aranyérem, s mintegy ráadásként még tagja volt a győztes kéziszer csapatnak is.  

Keleti Ágnes ötöst mutat. Fotó: JochaPress.hu

Korának kiemelkedő egyénisége 1957 óta Izraelben él, de az utóbbi években mind gyakrabban hazalátogat Magyarországra. Amikor Budapesten van, majd minden reggel a Thermál Hotel Héliába visz az útja, ahol nemcsak úszik, hanem az egykori olimpiai bajnokokkal is rendszeresen elbeszélget. Kettős állampolgárként évtizede vásárolt egy lakást a Paulay Ede utcában.

E sorok elkövetője 1993 óta számítja személyes kapcsolatát az egyik legeredményesebb magyar olimpiai részvevővel. Ekkor egy férfi kézilabda tornára utazhattam Izraelbe, ahol a házigazdákon kívül Horvátország és Magyarország junior válogatottjai mérték össze tudásukat a hónapokkal később, Egyiptomban esedékes világbajnokság egyetlen, továbbjutó helyéért. (A tornát egyébként Magyarország nyerte.) Ottlétünk során számos emberrel megismerkedhettem hamarjában, akiktől mindjárt azt kértem: segítsenek hozzá, hogy Keleti Ágnessel találkozhassak. Egy nappal később már ott is voltunk Bíró Róbert és Keleti Ágnes lakásában, Tel-Aviv egyik előkelő negyedében, Herzliyán. Vendéglátónk nyomatékkal a hangjában közölte: „Maga az első magyar újságíró, aki vette a fáradságot és eljött, hogy meglátogasson engem.”

Balról Bíró Róbert és Keleti Ágnes (Fotók: Jochapress.hu)

 Az elismerő szavakat követően röviddel a szenvedélyes teniszező férj (azóta meghalt) távozott is, mi pedig kísérőimmel két és fél órát beszélgettünk Keleti Ágnessel.

– Úgy igaz, ahogyan az „Egy olimpiai bajnoknő három élete” címmel 2002-ben megjelent önéletrajzi regényemben is leírtam, nekem valójában három életem volt – bocsátotta előre Keleti Ágnes. – Az első periódus a II. világháborút megelőző időszakot öleli fel, amikor még együtt volt a család, viszonylagos jólétben és békességben éltünk. A második fejezetet a kommunizmus ideje jelenti, amikor egészen 1956-ig sem családom nem volt, sem egyebem, kizárólag a tornász adottságaimra és eredményeimre támaszkodhattam. Szerencsére mire eljött Melbourne, már megint összeszedtem magamat egy kicsit. A harmadik, az utolsó időszak Melbourne-nel kezdődött, s tart mind a mai napig. Ez egy eseményekben különösen gazdag része az életemnek.

Keleti Ágnes talajon az 1949-ben a Nemzeti Tornacsarnokban. Fotó: fortepan

Az 1956-os forradalom, az itthonról érkező bizonytalan hírek egyetlen magyar olimpiai részvevőnek sem tettek jót. Sokadmagával Keleti Ágnes sem tért haza a Melbourne-ben megrendezett ötkarikás játékokat követően, hanem „kint feledkezett”…

– Mindent elkövettem, hogy az ötödik földrészen maradhassak, de rá kellett jönnöm: Ausztrália nem lehet az én új hazám. Sydneybe kerültem, de ott még egy rendes tornaterem sem volt. Egy rádió-összeszerelő üzemben dolgoztam betanított munkásként, de onnan hamar el kellett tűnnöm, mert állítólag túl gyorsan végeztem a dolgomat…

Így hiába élt ott testvére és később az édesanyja is, az ötszörös olimpiai bajnoknőnek nem volt maradása. Hamarosan szedte a sátorfáját, s meg sem állt Németországig.

– Egy férfiúval kapcsolatos érzelmi szálak is hozzájárultak ahhoz, hogy Németországot útba ejtettem, ahol rengeteg „link” alakkal is összefutottam. Ezek is hozzásegítettek a gyors döntéshez: 1957 nyarán már Izraelben voltam. Ott végre nem hiába dolgoztam keményen. Én alapoztam meg a versenyszerű tornasportot. 1958-tól 1980-ig voltam a vezetőedzője a női tornászok válogatottjának, azóta vagyok nyugdíjas. Szerencsés embernek mondhatom magamat, hiszen második házasságomból negyven fölött született két fiam, Rafael és Daniel, akik szintén rendszeresen megfordulnak Magyarországon.

Vázlatos élettörténetét követően arról is szó esett, hogy olimpiai éremgyűjteménye alighanem még gazdagabb is lehetne.       

– 1948-ban, London előtt megsérültem, nem szerepelhettem a magyar csapatban. Így történhetett meg, hogy a női tornasport történetében először és utoljára Csehszlovákia bizonyult a legjobbnak. Négy évvel később, Helsinki előtt sem valami jól alakultak a dolgaim: szerelmi bánat ért, el voltam keseredve. A helyszínen szerencsére megváltozott a hangulatom. Egy alkalommal Otaniemiben, a „szocialista olimpiai faluban” elmentem az erdőbe egy hosszú sétára, s ott megvilágosodott bennem: ha nem sportolok, az életben nem jöhettem volna ide. Megnyugodtam, s a versenyen már rendkívül összeszedetten tornásztam.

(MOB / Jocha Károly – folytatása következik)

Keleti Ágnes későbbi ötszörös olimpiai bajnok tornász 1949-ben a Vasas Pasaréti úti sportcentrumában. Fotó: fortepan.hu