Keleti Ágnes: „Maga volt az első magyar újságíró, aki vette a fáradságot!”

A januárban 95. születésnapjához érkező Keleti Ágnes az utóbbi években egyre nagyobb médiasztár lett. Van is okuk erre a rá fókuszáló szerkesztőknek, hiszen öt aranyérmet nagyon kevesen nyertek Magyarországnak. Ági néni pedig most még, amúgy ráadásként a Príma Primissima díjat is megkapta, ami tovább növelte a médiákban való szereplései számát!

Bezzeg hajdanán ez egészen másként volt. A „nagy szocccializmus” évtizedeiben Jasszer Arafat és fegyverbarátai voltak a Kádár korszak pártfogoltjai, az ellenkező oldal – Izrael – nevének puszta említése sem volt különösebben ajánlott. Persze ebben az alaphelyzetben is sokan feltalálták magukat. Köztudott volt, hogy Bukaresten keresztül, a TAROM román légitársaság – busás jegyárak mellett – nem firtatta a Tel-Avivba utazók vízumának meglétét, amit azután a Ben Gurion repülőtéren az érkezéskor vagy bepótoltak a hivatalos szervek, vagy nem.

Keleti Ágnes 1993-ban férjével és két kísérőmmel

A fenti sorokkal azt akartam jelezni, hogy ezzel a bukaresti kanyarral sokan éltek, s így mégis csak működött a Budapest – Tel-Aviv vonal is. Az 1990-es fordulatot követően azután fokozatosan változott a helyzet. Így eshetett meg, hogy jómagam is útra kelhettem 1993 júniusában – immár direkt járat utasaként – az Izraelben megrendezett junior férfi kézilabda világbajnoki selejtezőre, amelyen a hazaiak mellett Horvátország és Magyarország vehetett részt, s ahol végül az egy továbbjutó helyet a magyarok szerezték meg.

Megérkezvén a repülőtérre, mindjárt „összefutottunk” három, Romániából származó, magyarul is kifogástalanul beszélő ottani emberrel, akikkel pillanatok alatt kialakult az élő kapcsolat. Ha már így összejöttünk – gondoltam – kérek mindjárt valamit  kísérőinktől. El is mondtam, hogy én Keleti Ágnessel szeretnék egy fényképes interjút készíteni. Andrej Simon úr és a vele lévő házaspár dicséretére legyen mondva, egy nappal később már úton is voltunk Herzliyába, Keleti Ágnesék lakása felé. A szerencsés landolást követő köszöntések után a vallási hovatartozásom is tisztázásra került, majd elkezdődött egy két és fél órás, több szempontból is igen izgalmas tere-fere.

Keleti Ágnes bajnoktársnői – Köteles Erzsébet és Tass Olga – között. Fotók: jochapress.hu

Keleti Ágnes hamar elismerő szavakkal illetett, amikor szó szerint a következőket mondta: „Maga volt az első magyar újságíró, aki vette a fáradságot és felkeresett engem.” Erre mindmáig azt hiszem, jogosan vagyok büszke, hiszen teljesen mindegy, hogy valaki Ausztráliában vagy éppen Izraelben él, amíg a lényeget – azt, hogy öt olimpiai aranyérmet nyert Magyarországnak – nem testálja át bármely más országra.

Szóval nagyon jól éreztem magamat ott. Akkor még élt Ágnes második férje, Bíró úr is, aki a rövid ismerkedést követően elvonult a napi második teniszpartijára. Három kísérőmmel és Ágnessel mi pedig folytattuk a beszélgetést, amelynek két, visszatérő momentuma volt: Ágnes asszony „ezerrel” szidta az OTP-t, ahol állítása szerint sehogyan sem akarták érdemben kárpótolni az 1956-ban itthon maradt betétkönyve tartalmáért. A pénzintézet mellett az oroszok adták a második fő témát. Keleti Ágnes többszörösen is kihangsúlyozta:”Mindig is utáltam a ruszkikat!”

Mivel 1993-ban egy ilyen megfogalmazás itthon sláger szinten is megállta a helyét, így hazatértemet követően egy teljes oldalas cikket írtam róla, öt fotóval az azóta sajnálatosan megszüntetett Pest Megyei Hírlapban. A hathasábos cím pedig így virított: „Keleti Ágnes: Mindig is utáltam a ruszkikat!”

Keleti Ágnes dr. Magyar Zoltán társaságában. Mögöttük Földi Imre és Wichmann Tamás

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s talán az ottlétem óta eltelt, több mint 22 év során más tollforgatók is felkeresték Magyarország egyik legeredményesebb nyári olimpiai képviselőjét. Azt viszont máig sem sikerült megtudnom,  kiegyenlítette-e a számlát a vezető takarékpénztár? Legfeljebb abban reménykedhetek, hogy a Príma-díjjal járó összeg megvigasztalja a nyertest az esetleg elvesztett bankbetétért is.