Képernyőn a Ferencváros edzőmérkőzése

Shares

FerencvárosRicardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a minap azt nyilatkozta, a régi idők szellemiségét szeretné visszahozni az Üllői útra, és újra nagycsapatot szeretne faragni a zöld-fehérekből. Hogy ez sikerül-e neki, arra majd az idő ad választ. A Sport Televízió július 6-án, szombaton 17:45-től élőben közvetíti a Ferencváros–Raja Casablanca felkészülési mérkőzést Telkiből. A Fradi a közelgő bajnoki rajtra való tekintettel természetesen „teljes fegyverzetben” lép pályára, a régi kedvencek, így Böde Dániel vagy Julian Jenner mellett az új szerzemények, mint például Arsenio Valpoort és Kurucz Péter is ott lesznek Telkiben. Az aktuális marokkói bajnokként érkező rivális a nemzetközi futballéletben nem ismeretlen, háromszor is megnyerte az afrikai Bajnokok Ligáját, az arab BL-ben 2006-ban döntőt játszott, hazájában pedig 11-szer nyert bajnoki címet, hétszer pedig kupát. A Rajával kapcsolatban még Fradi-kötődés is felfedezhető, hiszen az FTC Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának, Orosz Pálnak az édesapja korábban évekig a casablancai klub vezetőedzője volt. „Nagyon örülünk, hogy egy ilyen csapattal tudunk játszani, hiszen a Raja Casablanca az elmúlt szezonban megnyerte hazája bajnokságát, elhódította a Marokkói Kupát is és rendkívül jó játékosállománnyal rendelkezik. Fontos, hogy valódi megmérettetéseken bizonyítsunk már a felkészülési időszakban is, hiszen így lehet lemérni, hol is tartunk. Meggyőződésem, az összecsapás a két klub közötti jó kapcsolat elmélyítését is szolgálni fogja ” – mondta Orosz Pál.