Kerekesszékes gyerekekkel futottak fel a Kékestetőre!

Shares

atl_kerekes 440

A  „Suhanj!” alapítvány csapata óriási taps kíséretében rajtolt. A kék mezes 14 futó hét kerekesszékes, futószékes sérült kisgyereket tolva, illetve kísérve rajtolt, minden bizonnyal hatalmas élményt szerezve a székekben ülő kislányoknak és kisfiúknak.

Tizenegy futónak különösen érdekes volt a Kékes Csúcsfutás, ugyanis már 15. alkalommal kapaszkodtak fel a csúcsra és ezzel tagjai lettek a Kékes Csúcsfutás Klubnak. Rajtuk kívül egyébként 19 futó eddig minden alkalommal felfutott a csúcshoz.

Talán a szokatlanul meleg idő okozta, hogy az eddigi pályacsúcstól kissé elmaradtak a győztesek eredményei. A dobogósok után célba érkező 1700 futó is sikerrel támadta az utolsó meredek emelkedő után a célt jelentő nemzeti színű csúcskövet. Az külön érdekessége volt a napnak, hogy számos futó lefele is futva tette meg a távot, tapsolva és szurkolva a még felfelé tartóknak.

Eredmények. Férfiak:

1.            Bogos Tamás, 1984, Székesfehérvár, 47:59

2.            Szabó Sándor, 1993, Gyula, 48:12, GYAC

3.            Pelsőczy Attila, 1983, Budapest, 49:10, TFSE

Nők:

1.            Merényi Tímea Krisztina, 1971, Bp. Honvéd SE, 51:39

2.            Szatmári Adrienn, 1980, FutaPécs SE, 01:00:43

3.            Ladányi Tímea, 1986, Margitszigeti AC, 01:02:42