Keresztesi Alexandra argentin színekben indul a riói olimpián
A magyar-argentin Keresztesi Alexandra (Fotók: jochapress.hu)
Kevesen tudják, nem is abszolút világszenzáció, mégis érdekes hír: Argentína női kajak négyese 2016-ban először indulhat olimpián. A hajó harmadik beülőjében a korábbi kétszeres felnőtt világbajnok, Keresztesi Alexandra forgatja a lapátot.
A szintén kajakos Miguel Correa felesége házasságkötése révén, 2009-ben került a hazánknál harmincszor nagyobb területen fekvő Argentínába. Alexandrát először a sporttal kapcsolatos, kezdeti lépésekről kérdezte a jochapress.hu.
„Édesanyám mindent elkövetett, hogy ne a négy fal között nevelkedjek. Előbb a Marcibányi téren pingpongoztam a Statiszttikában, majd a Komjádiban úszkáltam, egy nyári vitorlás táborba is eljutottam, két évigpedig vívtam a Városmajorban, s csak ezután következett a kajak.
– Miért éppen ennél a sportágnál „ragadt” le?
„Az első próbálkozásra 1997. október elsején került sor az Újpest Tímár utcai telepén, s bár többször is borultam, mégis kitartottam. Ebben a döntésben feltétlenül szerepe volt első edzőmnek, Farkas Katalinnak.”
– Gondolt arra akkoriban, hogy egyszer még világbajnok is lehet?
„Nem úgy álltak a dolgok, erős lábaim mellett gyengécske felsőtesttel rendelkeztem. Két évvel később Fábián Mónika (az olimpiai bajnok Fábián László és felesége, az olimpiai ezüstérmes Fábiánné Rozsnyói Katalin lánya) csoportjába kerültem. 2000-ben Kati néni (a legeredményesebb magyar kajak edző) szemrevételezett és azt mondta: szedjél fel legalább tíz kiló izmot, azután majd beszélgetünk. Egyben át is kerültem a „nagy lányokhoz”, Kovács Kati és a többiek közé, ami akkor nekem hatalmas élményt jelentett.”
– Két évvel utóbb pedig már Európa-bajnoki arany és Vb-bronzérmes hajóban lapátolhatott.
Fábián Lászlóné Rozsnyói Katalin
„Ha nem Fábiánné Kati néni az edzőm, biztosan nem érek el ilyen szép sikereket! A szegedi kontinensbajnokságon a K-4 1000 méteres számban lettünk elsők, a sevillai Vb-n pedig szintén négyesben harmadikok. Ennek a sikernek legalább annyira örültem, mint a 2006-ban és 2007-ben, az ugyanebben a hajóosztályban kiharcolt világbajnoki címeinknek. Pekingről lemaradtam, majd 2009-ben kimentem Argentínába, ahol sokáig nem is kajakoztam.”
– Néhány hónappal később férjhez ment, akivel előbb egy szállodában dolgoztak, majd egy birtokon voltak gondnokok.
„Korábbi olimpikon férjemmel úgy döntöttünk, hogy 2010. decemberében elindulunk az argentin bajnokságon. Az egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmem után meghívtak a válogatott edzőtáborába, a Buenos Airestől 200 kilométerre, északra fekvő San Pedroba. Öt év helyett három hónap alatt kaptam meg az állampolgárságot, így a 2011-es, szegedi Vb-n már el is indulhattam argentin színekben. Az év októberében, a Pánamerikai Játékokon lemaradtunk a londoni olimpiáról.”
– Rio de Janeiróban viszont már biztos a helyük…
„Néhány év alatt csendes példamutatással sikerült jelentős változást elérnem az ottani legjobbak edzésmoráljában, így évről évre jobb lett a négyesünk. Bár 2014-ben átéltem egy kemény lumbágót is, az idei, milánói világbajnokságon először sikerült legyőznünk a kanadai kvartettet, ami az amerikai kontinens képviseletében egyben olimpiai kvótát is jelentett számunkra.”
– Jöhet az olimpia, mit vár ettől a lehetőségtől?
„Bármily furcsa, de a kijutás tényével teljesen elteltem. Persze igyekezni fogunk, és ha bejutunk a döntőbe, az már nagy sikernek számítana. A lényeg az, hogy a nagy álom, az olimpiai részvétel lehetősége valósuljon meg.”
– Hogyan él ott, a valóban messzi távolban?
„Itthon elvégeztem Szegeden az Élelmiszeripari Főiskola Vállalkozói Menedzser Szakát, de ez a távoli jövő jelenleg számomra. Most mindketten az olimpiára készülünk, elég szép ösztöndíjat kapunk. Letelepedtünk apósomék városában, a fővárostól délre, ezer kilométernyire fekvő Viedmában, ahol egy valóban kicsi, sorházban lévő lakásunk van. Apósom már nyugdíjasként, hat évvel ezelőtt beindított egy olajfa ültetvényt, amelyen idén volt az első, komolyabb szüret. Szerinte ebben lehet hosszabb távon is fantázia, talán ezen is elgondolkodunk majd. Mivel ott, a városunkban mindössze egyetlen öreg magyar bácsi van, így gyakorlatilag mindig spanyolul beszélek. A helyzet akkor izgalmas, ha térfelet váltok. Hazatérve például néhány napig furcsa az átállás, és fordítva is ez a helyzet. Annak idején édesanyám csak annyit kérdezett: távolabb nem találtál magadnak férjet? Az évek múlásával viszont már ő is megbarátkozott a távollétemmel. Szerencsére ebben az öcsém és családja komoly segítséget jelent neki.”
