Késely Ajna lehet az olimpiai küldöttség legfiatalabb tagja

Shares
Késely Ajna. Fotó: Szalmás Péter/MOB

Késely Ajna. Fotó: Szalmás Péter/MOB

Késely Ajnát, a kőbányai úszóklub 14 esztendős üdvöskéjét már negyven nap sem választja el úszópályafutása első olimpiai szereplésétől, addig viszont a Budapest-bajnokságon, majd a júliusi hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokságon is bizonyítani szeretne.

Jelét adni a kivételes tehetségének, az Egerszegi Krisztinát is megfogó látványos úszótudásának, nem utolsó sorban pedig annak a kitartó munkának, ami nélkül aligha lehetett volna belőle úszó olimpikon. Nyilvánvaló, hogy Rio mindent visz, noha Ajna is tudja, hogy az „ő olimpiája” inkább a 2020-as, a tokiói lesz…

„A felkészülés és a formába hozás szapora eseményeinek sodrában telnek a napjaim, mindent úgy próbálok csinálni, ahogy eddig, és azt az utat járni, amit Turi Gyuri bácsi, a mesterem, és Güttler Károly, a segítőtársa kijelöltek a számomra. Ahogy telnek a napok, úgy növekedik a feszültség bennem, de megtanultam a módját annak, hogy mit is kell ilyenkor tenni. Most látom csak igazán hasznát annak, hogy elvégeztem az agykontroll tanfolyamatot. Külső segítség nélkül egyedül is képes vagyok levetíteni magam előtt a következő verseny minden fontos mozzanatát, felkészülni az ismert és a váratlan akadályokra. A cél mindig az, hogy pozitív gondolkodásmóddal jussak el a feladat megoldásáig, bátran és persze kellő motivációval” – nyilatkozta a talán még gyereknek látszó, ám nagyon is felnőttesen gondolkodó Késely Ajna a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Hirdetés

Pekingben Kapás Boglárka volt az olimpiai küldöttség legfiatalabb tagja, idén Késely Ajnát fogják így emlegetni, azaz megint egy úszót. Nemrégiben, a londoni Európa-bajnokságon mind a ketten rajthoz álltak, mi több, Boglárka és Ajna is tagja volt a 4×200 gyorsváltóban aranyérmet nyert négyesnek. (Ajna egy „kört” úszott, a döntőben Hosszú Katinka váltotta, de érem így is járt neki – a szerk.)

„Csupán egy statisztikai érdekesség, hogy én leszek a csapat legfiatalabb tagja. Sokkal fontosabb a számomra, hogy jól menjen az úszás, és az egyéni rekordjaimat ott, a nagy verseny „tűzében” is meg tudjam dönteni. Keménynek ígérkezik már a hódmezővásárhelyi ifi Eb is, mert olyan versenyzőkkel fogom szembe találni magamat, akik két évvel idősebbek nálam, így előttem is járnak. Ennek ellenére a 400 gyorson az európai korosztályos rangsor első helyezettje vagyok, azt az időt kellene most megjavítani. Nem sokkal az áprilisi országos bajnokság után egy kicsit elbizonytalanodtam, de aztán fizikálisan és mentálisan is sikerült újra felépíteni magamat. Nagyon várom az első olimpiámat, és közben már a jövő évi budapesti FINA Világbajnokság felé is el-elkalandoznak a gondolataim. Csodálatos dolog lesz az új uszodában magyar szurkolók biztatásával versenyezni” – mondta befejezésül  Késely Ajna.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)

Hirdetés