Két-két NB I-es és NB II-es párharc a harmadik körben

Shares

Magyar KupaA címvédő Újpest a Haladással, a bajnok Debrecen a Puskás Akadémiával találkozik a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában. A szövetségben hétfőn elkészített sorsolás szerint ebben a két párban mérkőznek élvonalbeli csapatok egymással.
Ferencvárosi TC a 2. fordulóban a Vecsés ellen Rákospalotán játszott, míg a 3. körben Pesterzsébetre látogathatnak a zöld-fehérek. A harmadosztályú ESMTK az első fordulóban a Dabast, míg a második körben a Szerencsi VSE-t ejtette ki idegenben. Szerencsen édes győzelmet aratott az ESMTK, hiszen Turi Zoltán csapata 10-0-ra nyert. Duplázott Áder András, Böröczky Bánk és Szabó Gábor is.

Az Újpest FC Budaörsön 3-1-re, míg Himesházán 13-0-ra nyert. Ez utóbbi mérkőzésen Bardhi Enis és Simon Krisztián is mesterhármast jegyzett. A Szombathelyi Haladás Dorogon 4-1-re, míg Fertőszentmiklóson 7-0-ra nyert. Az Újpest-Haladás mérkőzés egy éve a bajnokságban 1-1-es döntetlennel ért véget, míg az idei első fordulóban az Újpest FC Asmir Suljic találatával nyert Szombathelyen.

A sorsolást levezénylő Nyilasi Tibor a Puskás Akadémiának a bajnoki címvédő Debrecent húzta ki. Májusban Felcsúton Bódi Ádám góljával nyert a Loki. Az OTP Bank Liga idei 3. fordulójában DVSC-Puskás Akadémia 2-0, Zsidai László kétszer vette be Danilovic kapuját. A Magyar Kupa első fordulójában a DVSC 3-0-ra nyert Szekszárdon, majd a folytatásban Kondás Elemér csapata 6-0-ra nyert Mórahalmon. A Puskás Akadémia 3-1-re nyert Andráshidán, majd 5-1-re győzött Orosházán.

Nyilasi Tibor két másodosztályú rangadót is összehozott. A Gyirmót FC a Kaposvári Rákóczit fogadja, a két csapat szeptember 6-án az NB II 4. fordulójában mérkőzött meg egymással. Sisa Tibor csapata hazai pályán 3-1-re nyert a Kaposvár ellen, Magasföldi József duplázott a somogyiak ellen. Két éve a Magyar Kupában a Rákóczi 2-1-re nyert a gyirmóti csapat otthonában. A Magyar Kupa idei kiírásában a Gyirmót a Körmendet és a Bölcskei SE-t ejtette ki úgy, hogy két mérkőzésen még gólt sem kapott Sisa Tibor együttese.

Az FC Ajka és a Soroksár az NB II-ben csak november 1-én mérkőzik meg egymással. A Soroksár az első fordulóban az NB I-es Lombard Pápát búcsúztatta, Lovrencsics Balázs és Tóbiás Zsolt vette be Marek Tamás kapuját. A második körben Baján nyert 4-0-re a Soroksár. A budapesti csapat a másodosztályú bajnokságban öt forduló után 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel az 5. helyen áll a tabellán.

A Magyar Kupa 3. fordulójának párosítása:

SZTK-Erima (II.)–Videoton FC
BKV Előre (III.)–Budapest Honvéd
Vác (III.)–Kecskeméti TE
Nagyatád (III.)–Szolnoki MÁV (NB II)
Kozármisleny (III.)–PMFC
Kazincbarcika (III.)–Csákvár (II.)
Gyirmót (II.)–Kaposvári Rákóczi (II.)
Mezőkövesd (II.)–Győri ETO
Kisvárda (III.)–Nyíregyháza Spartacus
Puskás Akadémia–DVSC-Teva
ESMTK (III.)–Ferencváros
Sajóbábony (megyei I.)–DVTK
Jászapáti (megyei I.)–MTK Budapest
Ajka (II.)–Soroksár (II.)
Újpest FC–Haladás
Salgótarján (III.)–Békéscsaba (II.)

A továbbjutás ebben a körben is egy mérkőzésen dől el. A Magyar Kupa 3. fordulójának hivatalos játéknapja szeptember 24., szerda.

Forrás: MTI/Totalsport