Kétgólos győzelemmel rajtoltak a németek

Shares
Bastian Schweinsteiger. Fotó: Patrik Stollarz/AFP/Getty Images

Bastian Schweinsteiger. Fotó: Patrik Stollarz/AFP/Getty Images

A világbajnok német válogatott 2-0-ra legyőzte az ukrán csapatot Lille-ben a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának első fordulójában. A lengyelek egy góllal nyertek Észak-Írország ellen.

A német válogatott pozitív előjelekkel – eddigi 11 Eb-szereplése alkalmával sosem vesztette el első mérkőzését -, valamint tíz világbajnokkal a kezdőcsapatban vágott neki a mérkőzésnek, egyedül a balhátvéd Jonas Hector volt kivétel. Mindössze egy helyen változott a kezdő tizenegy a magyarok elleni felkészülési találkozóhoz képest a németeknél: a keretből térdszalagszakadás miatt kikerült az akkor az első perctől pályán lévő Antonio Rüdiger, s az ukránok ellen Shkodran Mustafi kapott bizonyítási lehetőséget.

 19. perc: Toni Kroos ívelt középre egy szabadrúgást, Shkodran Mustafi pedig védőjét túlugorva hat méterről a jobb felső sarokba fejelt (1-0).

A mérkőzés tapogatózó játékkal indult, Mustafi gólja után viszont támadóbb felfogásra váltottak a csapatok, mindkét kapusnak be kellett mutatnia egy-egy bravúrt: Manuel Neuernek egy szöglet után Jevhen Hacseridi fejesénél, míg Andrij Pjatovnak Sami Khedira ziccerénél. A védő Jérome Boateng a 37. percben a gólvonalról mentett nagyot, így a szünetre egygólos vezetéssel vonulhatott az öltözőbe Joachim Löw együttese. Az 56 éves szakember 12. Európa-bajnoki mérkőzésén ült a kispadon, ezzel immár egyedüli csúcstartó lett, maga mögé utasítva honfitársát, Berti Vogtsot.

Hirdetés

A szünet után visszaesett a tempó, a korábbihoz hasonló nagy helyzetek nem adódtak, bár Khedira és Thomas Müller távoli lövésénél szépen védett Pjatov, majd a hajrában a ziccerben kiugró Mesut Özil elől is tisztázni tudott. A végeredményt végül a csereként beállt Schweinsteiger biztosította be a 92. percben, 116. válogatottbeli fellépésén két percre volt szüksége 24. góljának megszerzéséhez.

92. perc: Gyors német kontratámadás végén a bal szélen meginduló Mesut Özil tekert tökéletesen a középen érkező Bastian Schweinsteiger elé, aki hét méterről, kapásból a kapuba továbbította a labdát (2-0).

C csoport, 1. forduló:

Németország-Ukrajna 2-0 (1-0)
Lille, Stade Pierre Mauroy, 43 035 néző, v.: Martin Atkinson (angol)
Gól: Mustafi (19.), Schweinsteiger (92.)
Németország: Neuer – Höwedes, Boateng, Mustafi, Hector – Khedira, Kroos – Müller, Özil, Draxler (Schürrle, 78.) – Götze (Schweinsteiger, 90.)
Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk – Szidorcsuk, Sztyepanenko – Jarmalenko, Kovalenko (Zincsenko, 74.), Konopljanka – Zozulja (Szjeleznjov, 66.)

Arkadiusz Milik

Arkadiusz Milik

Egygólos lengyel győzelem az északírek ellen

Nagy lendülettel kezdték a mérkőzést a lengyelek, az első tíz percben a kapujukhoz szögezték az északíreket. Később a szigetországi csapat időnként már átjutott a lengyel térfélre, de inkább csak azzal a céllal, hogy amíg lehet, ott tartsa a labdát. A lengyelek a folytatásban is nagy fölényben futballoztak, két nagy helyzetet dolgoztak ki – a 30. percben Milik, a 39.-ben pedig Kapustka lőhetett volna gólt -, de ezek mellett a szívósan és szervezetten védekező ellenfelüket nem tudták komolyan zavarba hozni. Leginkább azért, mert nagyon sokszor ívelték be a labdát, melyeknél magabiztosan tisztáztak a védők. Az északírek az első 45 percben nem lőttek kapura.

A szünet után gyorsan megszerezte a vezetést a lengyel válogatott, amely ezt követően már nem rohamozott olyan nagy lendülettel, mint addig, de jelentős mezőnyfölénye így is megmaradt.

51. perc: Blaszczykowski kapta a labdát a jobb szélen, középre passzolt, Arkadiusz Milik pedig 15 méterről, középről a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

A hátrányba került északírek megpróbáltak támadásokat vezetni, ezzel együtt a lengyel kapu nem forgott veszélyben, míg a másik oldalon jó néhány ígéretes akció futott. A mérkőzés képét jól tükrözi, hogy a kapura lövési kísérletek száma 18-2, a labdabirtoklás pedig 60-40 százalék volt a lengyelek javára.

Lengyelország – Észak-Írország 1-0 (0-0)
Nizza, Stade de Nice, 33 742 néző, v: Ovidiu Hategan (román)
Gól: Milik (51.)
Lengyelország: Szczesny – Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk – Blaszczykowski (Grosicki, 80.), Krychowiak, Maczynski (Jodlowiec, 78.), Kapustka (Peszko, 88.) – Milik – Lewandowski.
Észak-Írország: McGovern – McLaughlin, Cathcart, Evans, McAuley – McNair (Dallas, 46.), Norwood, Davis, Baird (Ward, 76.), Ferguson (Washington, 66.) – Lafferty.

A C csoport állása: 1. Németország 3 pont (2-0), 2. Lengyelország 3 (1-0), 3. Észak-írország 0 (0-1), 4. Ukrajna 0 (0-2)

(MTI)