Kettős Európa-bajnoki siker a master’s kézilabdázó nőknél

Shares
kezi_Éliás, 440

A győztes „harminchármasok” (Fotó: MKKSZ)

Tizedik alkalommal vezényelte a magyar női korosztályos kézilabda válogatottakat Éliás Gábor, aki számos tevékenysége mellett a Magyar Kézilabda Szövetség mindentudó statisztikusa is egy személyben. Az idei nizzai termés: két aranyérem.

 „2006-ban indulhattam először a+33 éves nőkkel a korosztályos EB-re, ahol az elmúlt évtizedben öt győzelem, három második és két harmadik hely a mérlegünk” – válaszolta a jochapress.hu érdeklődésére Éliás. „A kör 2010-ben annyiban bővült, hogy a +43 évesek is elindultak; ők eddig háromszor végeztek az első helyen.”

– Az idei kontinensbajnokság a lehető legjobban sikerült, hiszen mindkét magyar válogatott megszerezte az első helyet.

„Így igaz, ráadásul a „harminchármasoknál” a volt ferencvárosi válogatott átlövő, Tóth Tímea kapta a mezőny legjobbja büszke címet, Márki Éva pedig gólkirály lett. A „negyvenhármasok” sem maradtak le a fiatalabbak mögött, hiszen náluk egy miskolci, Bahrin Liliana lett a mezőny legjobbja, egyben gólkirálynője is!”

 – Voltak még egyéb, említésre méltó történések, kiemelést érdemlő játékosok a magyar csapatokban?

„ A fiatalabbaknál a korábbi Vasas kapus, Meggyes Ildikó nagyokat alakított, Csenki Judit a mezőnyben villogott és jól játszott többek között Takács Gabi, a korábbi fradista válogatott irányító is. A felső korosztályban szintén egy kapus, a sokszoros válogatott Farkas Andrea emelkedett ki; ő jelenleg a Dunaferr kapusedzője. Egyébként mindkét korosztályban szerepelt még egy magyar csapat. A 33 éveseknél a Pados István válogatta Budapest Masters a 4. helyen zárt, az idősebbek között pedig a győri Horváth Lajos által vezetett ETOXXL egészen a döntőig jutott. Csak az én lányaimtól kaptak ki, s lettek másodikok.”