Kevesellte a csúcskísérletért a négymilliós prémiumot

Shares
sznúker_O'Sullivan, wiki, 440

Az ötszörös világbajnok, Ronnie O’Sullivan. Fotó: wikipedia

Nem mindennapi eset történt a Welsh Openen Cardiffban: Ronnie O’Sullivan ötszörös világbajnok sznúkeres kevesellte a maximum brék 10 ezer fontos (4 millió forint) pénzdíját, ezért a rekordot jelentő 147 pont helyett csak 146-ot lökött a rangos versenyen.

Ronnie O’Sullivan, úgy látszik, Puskás Ferenc példáját követte, aki a legenda szerint úgy próbált félidőben nagyobb meccsprémiumot kiharcolni a vezetéstől, hogy közölte: „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.” A Rakéta becenevű világbajnok a parti (frame) harmadánál kérdezte meg, hogy mennyi pénz jár a 147-es, maximális brékért, s csalódottan vette tudomásul a játékvezető válaszát, hogy 10 ezer fontot kapna érte, plusz kétezret a torna legnagyobb brékje címén.

A maximális pontszámhoz mind a 15 piros után a legértékesebb színes golyót, a feketét kell „eltenni”, majd utána növekvő sorrendben a hat színest, de O’Sullivan az utolsó előtti pirost követően végül a második legértékesebb színeset, a rózsaszínt választotta, így végül 146 ponttal fejezte be a partit. „Tudtam, hogy tízezer a jutalom, de azt gondolom, hogy ez kevés” – mondta. – Ha feljebb megy a pénzdíj, akkor majd rámegyek a 147-re”.

A sznúker kiemelkedő egyéniségének tartott O’Sullivan nem először okozott meglepetést, ugyanis 2010-ben két-két piros és fekete golyó belökése után tette fel a pénzdíjat firtató kérdést. Azon a tornán egyáltalán nem volt bónusz a maximumra, így O’Sullivan az utolsó golyó előtt abbahagyta a partit. Végül csak a szurkolók lelkesedésével érvelő játékvezető unszolására állt kötélnek a villámkezű játékos, s belökte a 147-et jelentő feketét. O’Sullivan pályafutása során 13-szor lökött maximumot, ezzel világcsúcstartó, és övé a leggyorsabb 147-es is.

(magyarhirlap.hu)