Ki és mit jelentett a magyar-szovjet labdarúgó mérkőzés kapcsán?

Le lehetett győzni a szovjeteket? Meg lehetett verni a nagy testvért? Évtizedek óta foglalkoztatja ez a kérdés a sportszeretőket. Ahogy az is, az elmúlt rendszerben ki, vagy kik jelenthettek társaikról, az öltözőben elhangzott, bizalmasnak szánt információkat kik továbbították az állambiztonsági tiszteknek?

Takács Tibor kemény fába vágta a fejszéjét. A történész nemrégiben „Kihagyott helyzetek” címmel publikált írást a magyar–szovjet válogatott labdarúgó-mérkőzések és a magyar állambiztonság címmel. A Betekintő.hu-n megjelent írásból rövid szemelvényt idézünk, amelyből kiderül, nem csak a futballisták, hanem a nézők és az állambiztonság is készült egy-egy magyar-szovjet találkozóra. Takács Tibor írása a többi között a két csapat 1968-as Eb-selejtezője előtti történéseket eleveníti fel.

„Az állambiztonság a jelek szerint nemcsak a nézők, hanem a csapat miatt is aggódott. Rákosi Gyula_JPBiztos, ami biztos alapon a mérkőzés előtt K-ellenőrzés alá vonták Sós Károly szövetségi kapitányt, vagyis a postáját megfigyelték. Az igazi problémát azonban a labdarúgók jelentették. A csapat tagját, „Nemere” informátort is utasították, hogy amennyiben a magyar–szovjet találkozóval kapcsolatban „olyan szándékról vagy előkészületről szerezne tudomást, mely a BM szervek közbenjárását igényli, időben tegye meg jelentését”. Hírek szerint több meghatározó játékos nem akart játszani a szovjetek ellen. A „Forgács” fedőnevű informátor a Sport Szállóban a válogatott keret többi tagjától hallotta, hogy Rákosi Gyula és Farkas János félnek a szovjetek elleni összecsapástól, nem akarnak szerepelni a mérkőzésen, ezért a bajnoki találkozón igyekeznek megsérülni; már az előkészületi meccseken is ezért játszottak formán kívül.

Albert Flórián_2009Rákosi a „Kőműves” fedőnevű besúgónak is azt mondta, hogy örülne, ha sérült lenne. „Kőműves” szerint sérülésre hivatkozva Varga Zoltán is le akarta mondani a válogatott meccs előtt lejátszott Diósgyőr elleni bajnokin való részvételt, ám végül – nem tudni, kinek a hatására – vállalta a játékot. A sérülések olyannyira elszaporodtak, hogy az egyesületek orvosait piszkálni kezdték, így Juhász József, az FTC orvosa sem merte már azt mondani, hogy Albert Flórián sérült.

A politikai rendőrséget leginkább Albert – szerintük hetek óta színlelt – sérülése foglalkoztatta. „Forgács” szerint Albert Flórián azért nem tartott a csapattal, mert a Dunaújváros elleni meccsen megsérült, ám a besúgó egy újvárosi játékostól úgy értesült, hogy Albert semmilyen rúgást nem kapott a lábára, egyszerűen csak lement a pályáról. A valódi okra vonatkozóan több feltételezés is az állambiztonság tudomására jutott, ám ezekben csak az volt a közös, hogy a labdarúgó nem akart a válogatottban szerepelni. „Kőműves” úgy tudta, hogy Albert a Mátraival való konfliktusa miatt nem akar játszani a válogatottban; hiszen már a Fradiból is ő zavarta el Mátrait.

Csapattársa, „Nemere” szerint Albert a rá kiszabott pénzbüntetés miatt sértődött meg, azonban azon a véleményen volt, hogy a mérkőzésért járó 30 000 forint minden bizonnyal jobb belátásra bírja Albertet, aki vállalni fogja a játékot. Az értesülés bekerült a mérkőzéssel kapcsolatos helyzetjelentésbe is, ám „Kőművest” jelölték meg hírforrásként. Ő azonban a munkadossziéjában található dokumentumok alapján akkor még nem jelentett ilyet. Csak később számolt be arról, hogy a hírek szerint a labdarúgó egy csempészési ügyben kiszabott pénzbüntetését az állammal akarja kifizettetni, ezért nem játszik (tehát sértődést kifejezetten nem említ). Az informátor egyébként a csapatorvostól azt hallotta, hogy Albert játékra képes.

Albert Flórián végül is nem lépett pályára, a mérkőzés előtti napon jelezte ugyanis a kapitánynak, hogy lovaglóizom-sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot. Lépése rossz hatással volt a csapattársakra, és nyomott hangulatban készültek a meccsre. Különösen a két újonc, Fazekas László és Fatér Károly volt ideges, olyannyira, hogy a meccs közben majdnem rosszul is lettek. Az előzetes félelmek végül nem igazolódtak, tizenkét év után ismét le tudtuk győzni a Szovjetunió válogatottját: a május 4-i találkozón, mint az közismert, 2–0-ra nyertünk. A korábban említett labdarúgók közül Rákosi Gyula és Farkas János játszott, sőt utóbbi szerezte a magyar csapat vezető találatát; a másik gólszerző Göröcs János volt.Göröcs János portré

A mérkőzés során nagyobb rendbontásra nem került sor. Egyedül a Csehszlovákiából érkező szurkolók viselkedése keltett figyelmet, amiről több hálózati személy is beszámolt. „Kovács István” szerint a mintegy 30–40 fős társaság egymás között csehül (vagy, ami valószínűbb, szlovákul) beszélt, de magyarul biztatta a hazai csapatot, és „rettentő pocsék hangon” szidta a szovjet játékosokat. Csürhének nevezték őket, azt kiabálták nekik, hogy „dögöljetek meg”, a magyar játékosokat pedig a szovjetek agyonrúgására biztatták. Egy transzparenst is kiakasztottak, amely üdvözölte a magyar válogatottat, a szovjetekről pedig azt állította, hogy csak nézők lesznek Olaszországban, amivel nagy tetszést arattak a környéken állók körében. A Csehszlovákiából érkezők csodálkoztak rajta, hogy a hazai szurkolók nem szerelkeztek fel zászlókkal és más, a szurkoláshoz szükséges eszközökkel, mire azt a választ kapták, hogy ez nálunk tiltva van, mint ahogy az ordenáré kiabálás is. A „csehek” csak annyit mondtak, hogy „mit félnek a ruszkiktól, nekik azok nem testvéreik”. Páran csatlakoztak hozzájuk a kiabálásokban, ám a többség sportszerűen szurkolt, és kizárólag „Hajrá magyarok”-kal buzdította a csapatát. A mérkőzés után a tömeg viszonylag csendben vonult el, komolyabb rendzavarást az informátor nem észlelt. Az északi szomszédainktól érkező szurkolók viselkedésének – a második félidőben – „Zombori” is tanúja volt. Az általa 1000–1500 fősre taksált csoport tagjai, akiket az informátor szlovákként azonosított, „nem megengedett módon viselkedtek, szovjetellenes kijelentéseket tettek”. („Zombori” jegyüzérekről is beszámolt, akik a mérkőzés előtt kétszeres áron adták tovább a belépőket, amiről a helyszínen lévő rendőröket is tájékoztatta.)

Az állambiztonság olyan információk birtokába is jutott, amelyeket a mérkőzést a televízión követő nézők megnyilvánulásairól jegyeztek fel. A győri katolikus hittudományi akadémián dolgozó ügynök, „Jász István” a meccset néző kispapok által teremtett „borzasztó légkörről” számolt be. Már az elején elhangzott olyan kijelentés, hogy a magyar játékosok imádkoznak, mert (a szovjeteknek való) lefekvés előtt imádkozni kell. Ezután „szinte túllicitálták egymást a gyalázkodásban”, olyanokat kiabálva, mint például „rúgd agyon a piszok ruszkit”. A leírás alapján a szeminaristák meg voltak győződve, hogy a magyar csapatnak le kell adni a mérkőzést, míg a végén már azt hangoztatták, hogy Fatér nem fog többet szerepelni a válogatottban, mert jól védett. Az ügynök, elöljáróként, igyekezett fegyelmezni a tévézőket, ám nem sok eredménnyel. A találkozó után a rektornak is jelentette az esetet, aki vizsgálatot indított, ám ezt „Jász” kabaréba illőnek titulálta. Sérelmezte azt is, hogy a püspöknek címzett tájékoztatás szerint ő állítólag azt mondta, hogy szervezett szovjetellenes támadás történt, ezzel szemben csak tendenciózus szovjetellenes pszichózisról beszélt. A rektor úgy vélte, hogy túlreagálta a dolgot, nem kellett volna ügyet csinálni belőle.

Az írás részlete egyértelműen bizonyítja, hogy a futballmúltat is átszőtte a besúgók rendszere.

(Forrás: Betekintő.hu, fotók: JochaPress.hu)

This entry was posted in Egyéb and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.