Kialakult a MOL Liga elődöntőjének a mezőnye

Shares

UTEA MAC már pénteken tovább jutott, vasárnap pedig a címvédő DVTK, a DHK és az UTE is megnyerte párharcát. Az alapszakasz eredményei alapján az elődöntőben a Miskolc választhat ellenfelet magának.

A Debreceni HK-Brassó mérkőzés 1-1-es első játékrésszel indult, ám a hazaiak a második harmad elején 64 másodperc alatt 3 gólt lőttek, ezzel pedig eldöntötték a mérkőzést és a továbbjutást is. A záró húsz percben a Brassó felszívta magát, 17:2-re nyerte a kapura lövési mutatót, hajtott a szépítésért és az egyenlítésért. A hátralévő játékidőt azonban kibekkelte a DHK, így 4-3-ra győzött és 4-3-as összesítéssel bejutott a MOL Liga-elődöntőjébe.

A Miskolc a hetedik meccsen legyűrte a Ferencvárost, így bejutott az elődöntőbe, ahol hétfőn ellenfelet választhat magának. Az FTC-nek sikerült 0-0-ra hozni az első húsz percet, a DVTK pedig csak a 35. percben talált rést Peter Sevela kapuján. Egészen az utolsó harmadig nyitott volt a mérkőzés, a miskolciak a 42. percben léptek el 2-0-ra, a harmadik gólra pedig a 60. percig várni kellett. Bár közel volt hozzá a Ferencváros, nem jött össze a bravúr, a 3-0-ás győzelemmel a DVTK Jegesmedvék jutottak az elődöntőbe.

A DAB utolsó leheletéig küzdött a Megyeri úton, a szufla a 70. percig tartott ki – fantasztikus mérkőzésen, hosszabbításban 3-2-re győzött az Újpest a sorozatot pedig 4-3-mal húzta be a sokkal esélyesebb, nagyobb és jobb játékoskerettel rendelkező csapat.

MOL Liga negyeddöntő, 7. mérkőzések:

DVTK Jegesmedvék – Ferencváros 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)
Gól: Pavuk Attila (35.), Peter Sakaris (42.), Galanisz Nikandrosz (60.)

A párharc végeredménye: 4-3 a DVTK javára

Debreceni HK – Corona Brasov (román) 4-3 (1-1, 3-1, 0-1)
Gól: Jared Brown (11.), Szergej Piskunov (25.), Hári Norbert (26.), Jesse Schultz (27.),  ill. Ian McDonald (17., emberelőnyben, 54.), Bryan McGregor (30.)

A párharc végeredménye: 4-3 a Debrecen javára

UTE – Dunaújvárosi Acélbikák 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 1-0), hosszabbítás után
Gól: Ladislav Sikorcin (20., kettős emberelőnyben), Karol Csanyi (55.), Anze Ropret (70.), ill. Keegan Dansereau (6., 45., emberelőnyben)

A párharc végeredménye: 4-3 az UTE javára

Forrás: MJSZ