Kikapott a Ferencváros, Lamah és Ramirez is megsérült

Shares
MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

A Ferencváros hazai pályán 1-0-ra kikapott bosnyák vendégétől, a Zeljeznicartól a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első, csütörtöki felvonásán, így egy hét múlva nehéz visszavágóra számíthat idegenben. Thomas Doll a kihagyott lehetőségek miatt bosszankodott, de nem engedi a futballistáknak, hogy a vereség miatt szomorkodjanak.

Kissé álmosan kezdett a Ferencváros, míg a bosnyák csapat bátran futballozott és távoli lövésekkel veszélyeztetett, azonban a próbálkozások elkerülték a magyar kaput. A félidő derekán aztán magához ragadta a kezdeményezést a magyar kupagyőztes és nemcsak mezőnyfölényt harcolt ki, hanem sorra dolgozta ki a helyzeteket. A szünetig akár többgólos előnyre is szert tehetett volna az FTC, de valamennyi lehetőség kimaradt: egy ízben a kapufa mentett, egyszer pedig Leandro négy méterről lőtt a kapu fölé.

A folytatásra rendezte sorait a bosnyák együttes, azaz korántsem volt akkora nyomás rajta, mint az első játékrész végén. A Ferencvárosnál volt többet a labda, de mezőnyfölénye ekkor meddőnek bizonyult, nem találta a rést a vendégek védelmén. Az utolsó negyedórára ismét fokozódott a nyomás a vendégeken, megint veszélyesebben játszott a zöld-fehér gárda, de csak nem sikerült bevennie a bosnyákok kapuját, sőt, az utolsó percben a vendégek váratlanul a győzelmet is megszerezték.

– Ahogy mindenki el tudja képzelni, az egész csapat lehorgasztott fejjel ül az öltözőben – kezdte keserű hanggal Thomas Doll. – Ma nem találtunk rá olyan mértékben a játékunkra, ahogyan azt elvárjuk magunktól, persze, ez összefügg az ellenfél minőségével is. A nemzetközi labdarúgásban ki kell használni a helyzeteket, nem lehet öt-hat lehetőséget kihagyni… Rögtön az elején gólt kell lőni, különben azonnal megbüntetik azt a csapatot, amely ezt elhalasztja. Mi ezt ma nem hajtottuk végre, volt három-négy tiszta helyzetünk, a meccs vége előtt nem sokkal pedig ezért megbüntettek bennünket. Pedig a csapat sokat hajtott, sokat futott, sokat küzdött. A második félidőben a középpályán nem használtuk jól ki a területeket, a tizenhatos vonalánál pedig nem volt meg az az átütő erő, aminek köszönhetően gólt tudtunk volna lőni. Nem találom jónak, hogy a szurkolók, akik az egész elmúlt szezonban támogattak bennünket, ezúttal a második félidőben már olykor-olykor fütyültek. Úgy érzem, ennek nem volt itt a helye.

Doll újságírói kérdésre elmondta: ez egy találkozó volt, lesz egy visszavágó, Boszniában is nyerhetünk. A német szakember ugyanakkor hozzátette, hogy ehhez minden játékosnak el kell érnie a teljesítőképességének határát.

Lamah és Ramírez sérülésével kapcsolatban a tréner elárulta: az ecuadori egy lábmerevítőt kapott, és járóbot segítségével hagyta el a stadiont. Rá vizsgálatok várnak. A belga támadó egy ütést kapott a felső combjára, úgy tűnik, az ő sérülése nem súlyos.

– Vagyunk annyira egységesek, hogy ez után a vereség után is felépítsük magunkat. A játékosok ma még szomorkodhatnak, holnap már az új feladatra kell figyelniük – zárta szavait Doll.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

Ferencváros-Zeljeznicar (bosnyák) 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, 9000 néző. Vezette: Gunnar Jonsson (izlandi)
Gól: Beganovic (90.)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Leandro, Nalepa, Ramírez (Sesták, 46.) – Varga R., Somália, Gera, Busai (Hajnal, 46.), Lamah (Gyömbér, 68.) – Böde.
FK Zeljeznicar: Antolovic – Memija, Bogdanovic, Kosoric, Kvesic – Djelmic (Sadikovic, 71.), Blagojevic, Sadikovic, Hadziahmetovic (Beganovic, 53.), Kokot (Diatta, 87.) – Bajic.