Kikapott, de továbbjutott a Videoton

Shares

BErgA Videoton a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kikapott a moldovai Zaria Balti vendégeként, ám az első meccsen elért 3-0-s sikerének köszönhetően továbbjutott a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójából. Kettős győzelemmel jutott tovább a DVSC, Gyirmóton nyert az MTK Budapest.

A találkozó első félidejében alaposan ráijesztett a moldovai csapat a magyar bajnoki ezüstérmesre, ugyanis Maxim Mihaliov már a kilencedik percben gólt szerzett, majd a játékrész közepén Gheorghe Boghiu volt eredményes, egy gólra csökkentve ezzel a Videoton összesített előnyét.

A folytatásban a korábbiakhoz hasonlóan sok hibával játszott a székesfehérvári együttes, amely gólt nem tudott szerezni, ugyanakkor sikerült elkerülnie, hogy újabbat kapjon, így – ha a vártnál sokkal nehezebben, de – továbblépett a második körbe.

Henning Berg (a képen), a Videoton vezetőedzője: „Nem tetszett, amit ma a pályán láttam. Néhány játékos nem állt készen a mai mérkőzésre, ez nagy csalódás számomra. Mindig száz százalékosan készen kell állnunk a meccsekre. Talán páran úgy gondolták a kezdés előtt, hogy már továbbmentünk, de a szünetben rá kellett jönniük, hogy ez nincs így, ha nem javulunk fel, kiesünk. A második félidőben már valamivel jobb teljesítményt nyújtott a csapat, de nagyon messze volt ez a produkció attól, amit el szeretnénk érni. Tanulnunk kell a meccsből – a hozzáállással és a játék minőségével kapcsolatban is. A Zaria büszke lehet a mai teljesítményére, az első találkozón se játszottak rosszul, de összességében azért úgy gondolom, hogy a jobb csapat jutott tovább.“

A következő fordulóban a Videoton ellenfele a szerb FK Cukaricki lesz. Az első meccset jövő csütörtökön, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó:

FC Zaria Balti (moldovai)-Videoton 2-0 (2-0)
Gól: Mihaliov (9.), Boghiu (29.)

Továbbjutott: a Videoton 3-2-es összesítéssel.

Kettős győzelemmel jutott tovább a DVSC

A Debrecen kettős győzelemmel jutott a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének második fordulójába, miután a San Marinó-i La Fiorita elleni csütörtöki hazai visszavágót 2-0-ra nyerte meg.

A nézők számára ingyenes találkozón a hazaiak az első perctől hatalmas fölényben játszottak a szerény képességű vendégek ellen, akiket a múlt héten idegenben 5-0-ra győztek le. Szakályék sorra alakították ki a helyzetek, amelyeket ki is hagytak, a félidő hajrárájában aztán Tisza Tibor a jobb felső sarokba bombázott.

Szünet után tovább rohamoztak a debreceniek, és alig tíz perc elteltével Holman Dávid duplázta meg a DVSC előnyét, egyúttal beállította a végeredményt.

EL-selejtező, 1. forduló, 2. mérkőzés:

Debreceni VSC-TEVA – La Fiorita (San Marinó-i) 2-0 (1-0)
Gól: Tisza (41.), Holman (51.)

Továbbjutott: a Debrecen kettős győzelemmel, 7-0-ás összesítéssel.

Kétgólos győzelmével továbbjutott az MTK

Az MTK Budapest 2-0-ra legyőzte csütörtökön a kazah Aktobe csapatát a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel továbbjutott.

A magyar bajnokság negyedik helyezettjének első gólját Darko Nikac szerezte a 7. percben, míg a végeredményt az Európa-bajnokságon is szerepelt Bese Barnabás állította be a 84. percben. A találkozót Gyirmóton rendezték, mivel az MTK új stadionja még nem készült el.

A 2003 nyara, azaz sorozatban hat vesztes európai kupapárharc után továbbjutott kék-fehérek a második körben az azeri Gabala együttesével találkoznak, amely egy-egy győzelemmel és vereséggel, 6-3-as összesítéssel búcsúztatta a grúz Szamtredia gárdáját. Az MTK jövő hét csütörtökön hazai pályán kezd, majd egy héttel később idegenben lesz a visszavágó.

A harmadik forduló sorsolását jövő hét pénteken tartják Nyonban.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó:

MTK Budapest – Aktobe (kazah) 2-0 (1-0)
Gól: Nikac (7.), Bese (84.)

Továbbjutott: az MTK, 3-1-es összesítéssel.

Forrás: MTI/Vidi.hu