Kim Rasmussen elbujdosott, Siti Bea magyarázkodhatott!

Shares

Elég „vékonyra” sikeredett a magyar női kézilabda válogatott franciák elleni nyolcaddöntője. Az igazság az, hogy erre a vereségre azért nem volt rosszindulatú, aki számított, hiszen a francia válogatott egyenként is jobb erőkből áll, mint a mienk, ráadásul csapatként is jobban funkcionáltak.

Bódi Bernadett. Fotó: Sportul Ilustrat

Hogy lehetett volna jobb is a magyar válogatott? Ezt majd az elemzések esetleg eldönthetik. A teljesség igénye nélkül azért engedtessék meg néhány gondolat, szigorúan a látottak alapján. Ne menjünk vissza a lengyelek és a csehek elleni győzelemig, hiszen ez volt a minimum ahhoz, hogy a legjobb nyolc közé jutás esélyéről egyáltalán beszélhessünk.

A választó vizet az Olivier Krumbholz tanítványai elleni 60 perc jelentette. Bizony itt eléggé egyértelműen látszottak a hibák, a hiányosságok. A jelenlegi legkomolyabbnak mondható átlövőnk, Klivinyi Kinga szerintem túl sokat pihent, hiszen a másik lövőnk, Zácsik Szandra ugyan nagyon csinos, de ezt itt nem pontozták. Az egyetlen, kapura is folyamatosan veszélyt jelentő emberünk Kovacsics Anikó volt, aki mindössze 172 centijének ellenére végvári hősnőként tüzelt és volt is rendre eredményes.

Bíró Blanka egy félidőn keresztül ezúttal is parádésan védett. Ha ő csak közepes formát árul el, akár 6-7 gólos hátrány is összejöhetett volna már a szünetig. Más kérdés, hogy a második félidőben már nem tudta azt a hatásfokot felvonultatni, mint előbb, de egy kapustól csak akkor lehet remélni tartósan magas színvonalú védéseket, ha előtte komoly védőfalat húznak fel csapattársai. Márpedig ez alkalommal erről sem lehetett beszélni.

Görbicz Anita mindenképpen megérdemel néhány külön mondatot. A győriek extraklasszisa ugyancsak dicséretesen küzdött, voltak kitűnő megmozdulásai, de gyakran hibázott is. Ő már a 35. évében jár, ha tokiói szemüvegen át elemezzük a történteket és a lehetőségeinket, akkor 2020-ra már a 38. évét fogja taposni. És az sem a jövőt építi, amikor egy messze nem teljesen egészséges Szucsánszki Zitát kell menet közben kihívni, hogy segítse a csapatot, elsősorban pedig annak küzdőszellemét erősítse. (Görbicz a cikk megírását követően bejelentette a válogatottságtól való visszavonulását.)

Bíró Blanka. Fotó: Sportul Ilustrat

Has végignézünk a Németországban szerepelt válogatottakon, akkor egyértelműen csak a kapusokat és a szélsőket, valamint Kovacsics Anikót lehet dicsérni. Az átlövők szint alatti produkciójánál is szerényebb volt a beállóké. Ezen a poszton az jelentette a negatív csúcsot, amikor a csapat első számú söprögetője, a támadásokban egyáltalán nem otthonos Szekeres Klára megjelent, mint második beálló…

Lehet itt hivatkozni arra is, hogy amennyiben Tomori Zsuzsa rendelkezésre áll, a védelem egyértelműen erősebb lehetett volna. Ez egyrészt valószínűsíthető, másrészt vele együtt sem biztos, hogy legyőzzük a franciákat. Tomorinál azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az utóbb időkben ismételten sérült, s ez a tény sem valószínűsíti az ő hosszabb távú, válogatottbeli jó szereplését.

A végre maradt Kim Rasmussen, a válogatott négy évre szóló szerződést kapott kapitánya. Hogy szakmailag és a játékosokkal való viszonya milyen – nem rám tartozik ezt megítélni. Az viszont egyértelmű negatívum, hogy már második éve él súlypontilag Magyarországon és meg sem próbál a magyar válogatott tagjaival magyarul kommunikálni. Kíváncsi lennék, hány játékosunk beszél egyértelműen jól angolul? Ha már nem várják el tőle a magyar nyelv ismeretét, sokkal jobb lehetne, ha dánul mondaná a mondandóját, amit Siti Bea mégis csak egyenesben fordítana magyarra.

A másik, kimondottan ellenszenves dolog az volt, hogy a meccset követően elbujdosott és Siti Beát küldte a hálátlan feladatot jelentő tévéinterjúra. Ha győz a csapat, akkor aligha Sitit láthattuk-hallhattuk volna a tévé előtt ülve. Ezért a gyávaságért bizony kijár egy kis elmarasztalás a dán kapitány részére!

(jochapress / Jocha Károly)

Kiesett a magyar női kézilabda-válogatott