Kim Rasmussen lesz a női kézilabdázók új szövetségi kapitánya

Shares
kezi_Kim Rasmussen, 440

Az új női kapitány, a dán Kim Rasmussen. Fotó: JochaPress

A dán Kim Rasmussen lesz a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, megbízatása július 1-től négy évre szól.

43 éves szakember jelenleg a lengyel női válogatott szakvezetője és másfél hete a Budapesten Bajnokok Ligáját nyert román CSM Bucuresti vezetőedzője. Mindkét munkaköréből az idény végén távozik.

Amint Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke a szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az elnökség korábban kikötötte, hogy a mindenkori kapitánynak életvitelszerűen kell Magyarországon tartózkodnia, és elvárás, hogy a válogatott a jövőben a korábbiakhoz képest többet tudjon együtt dolgozni. A tárgyalásokat ennek szellemében vezette le Pálinger Katalin, a női szakágért felelős alelnök.

„A kapitánnyal szemben elvárás, hogy úgy éljen Magyarországon, hogy lássa a hazai élmezőnyt, ismerje a csapatokat” – fogalmazott Kocsis, aki hozzátette: Rasmussen Európa egyik, ha nem a legjobb kapitánya.

Pálinger Katalin elmondta: a végső cél, hogy a csapat ott legyen a 2020-as tokiói olimpián, és addig se maradjon le világversenyről, Eb-ről vagy vb-ről.

Rasmussen videóüzenetében kiemelte: megtiszteltetés és öröm számára, hogy olyan csapatot vezethet, amely már többször megmutatta a világnak, mire képes.
„Egységes és összetartó válogatottat szeretnék, hogy kemény munkával ott legyünk a nagy versenyeken és végső célként a 2020-as tokiói olimpián” – fogalmazott Rasmussen, aki a nyártól Magyarországon fog élni családjával. Hozzátette: ő készen áll a munkára, és bízik benne, hogy a csapat is készen áll rá.

Az új kapitány majd azután hozza nyilvánosságra szakmai stábjának névsorát, miután a jelöltekkel személyesen beszélt.

[Customads id=646335]

Pálinger Katalin kiemelte, a 2016/17-es versenykiírást úgy készítették el, hogy az eddigi 45 nap helyett 55 napot dolgozhasson együtt a válogatott keret. Jelezte: Rasmussen a több ajánlat közül azért választotta a magyar szövetségét, mert érezte a bizalmat, látja a csapatban a lehetőséget.

„Vannak tehetséges játékosaink, és a stabilitást jelzi, hogy négyéves szerződést kínáltunk. Időt adunk neki, és meghatároztuk a végső célt” – mondta az alelnök hangsúlyozva: Rasmussen csak az MKSZ jóváhagyásával vállalhat például klubnál munkát.

A Rasmussen vezette lengyel válogatott a tavaly decemberi világbajnokság nyolcaddöntőjében kiejtette a magyar csapat, amely – részben emiatt – lemaradt a riói olimpiáról.

A kiesést követően, december 16-án Németh András lemondott a szövetségi kapitányi posztról. Az MKSZ február 2-án az Elek Gábor és a spanyol Ambros Martín kettősének szavazott bizalmat az Eb-selejtezősorozat végéig.

A magyar és a lengyel együttes az Eb-kvalifikációban azonos csoportban szerepel, idegenben legyőzték egymást. A CSM Bucuresti pedig a Martín irányította Győri Audi ETO KC-t verte a BL-döntőben május 8-án.

Az Eb-selejtező június elején zárul. Elsején a magyarok Nagymihályon (Michalovce) találkoznak a szlovákokkal, és 5-én Balatonbogláron fogadják a finneket. A kvartettben két fordulóval a vége előtt a hatpontos magyarok vezetnek jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a lengyelek előtt. A szlovákoknak 4 pontjuk van, a finnek pont nélkül állnak. A csoport első két helyezettje, valamint a hét selejtezőcsoport legjobb harmadikja vehet részt a december 4-18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.

(MTI)