Király Gábor fát ültetett Balatonarácson Fülöp Márton emlékére

Shares

KIrály Gábor. Fotó: MLSZ

Az ország minden részéből huszonöt ifjú kapustehetség érkezett a balatonarácsi utánpótlás-nevelő centrumba. A tavaly novemberben, harminckét éves korában súlyos betegségben elhunyt korábbi válogatott labdarúgó kapus, Fülöp Márton tiszteletére, emlékére szülei létrehoztak egy alapítványt.


– Többek között azt szeretnénk, ha évente itt, ebben a csodálatos balatoni környezetben működne a kapusiskola – mondta a Székesfehérvári MÁV Előre, majd az MTK korábbi gólerős csatára, Fülöp Ferenc, Marci édesapja. – Remek szakemberek, egykori válogatott hálóőrök foglalkoznak azokkal a fiatalokkal, akik szeretnék tovább öregbíteni az egyébként is kiváló magyar kapushagyományokat.

Fotó: mlsz.hu

Fülöp Márton Fotó: mlsz.hu

A Budapesti Honvéd legendás egyese, Gujdár Sándor volt a kurzus szakmai vezetője. Akinek többek között Borsos Vilmos, Illyés Dániel, Babócsy András, Kövesfalvi István, valamint a Veszprém élvonalbeli együttesében is védő Kakas László segített abban, hogy a jövő remélhetőleg klasszis magyar kapusai minél többet elsajátítsanak a nagyon fontos poszt alapjaiból.

Hirdetés

– Természetesen, mivel fiatalokról van szó, az edzések mellett igyekeztünk olyan programot is összeállítani, ami még emlékezetesebbé teheti az egyhetes kapustábort – mondta Makó István, a Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club ügyvezetője. – Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy a Fülöp család minket kért fel a kapustábor megszervezésére. Mi boldogan vállaltuk a házigazda szerepét. Ismereteim szerint Marci nagyon kedvelte ezt a vidéket. Többek között ezért is esett a választás Balatonarácsra. Meg egy kicsit azért is, mert Fülöp Ferenc igazi barátságot ápol Balatonfüred polgármesterével, Bóka Istvánnal. A pályán is csatáztak már egymás ellen. Innen az ismeretség.

Grosics Gyula_20140203_JP

Grosics Gyula egyik utolsó fotója (JochaPress.hu)

Miközben a táborlakók videóról nézték Fülöp Márton remek védéseit, előkerült egy emlékérem, amit még Grosics Gyula, a „Fekete Párduc” ajándékozott Babócsy Andrásnak. A volt Vasas-kiválóság, aki megfordult a Stadler FC-ben, az MTK-ban és ötszörös finn bajnok is, továbbgondolta a dolgot, és a kapusedzők krémje létrehozta az Év kapusa díjat, amit már átvehetett Szűcs Lajos, Gulácsi Péter, Király Gábor és Dibusz Dénes is.

[Customads id=646335]

A tavalyi év legjobbjának azonban a szakma egyhangúlag Fülöp Mártont választotta. Dübörgő vastaps fogadta a döntést, amikor édesapja átvette az emlékérmet. Többen is nagyon elérzékenyültek. Glázer Róbert tekintete zavartan a távolba révedt. Babócsy András elakadó hangon, nehezen formálta a szavakat, Kakas László pedig a tenyerébe temette az arcát.

Az elképzelések szerint a kapustáborok végén fát ültetnek az egykoron Angliában is remeklő hálóőr tiszteletére. Fülöp Marci most már nemcsak a franciaországi Európa-bajnokságon volt ott a magyar válogatott közelében, de Balatonarácson is, merthogy legjobb barátja, Király Gábor nemcsak a kesztyűjét vitte magával a kontinensviadalra, de fát is ültetett az emlékére a pálya mellé.

Sokak példaképe hasznos tanácsokkal is ellátta a tábor fiatal kapusait. Az egyik legfontosabb mondata az volt, hogy az, aki a strandot, a diszkót, a szórakozást választja az edzés helyett, az később már soha nem tudja majd kihozni magából a maximumot. A Haladás klasszisa jelezte hallgatóságának, hogy a tehetség egy fontos adottság, de tudatos és következetes munka nélkül nem érhető el a kitűzött cél. Ezért kell forróságban, vagy éppen hidegben, akár fagyott talajon is, mindig edzeni.

(Donát Tamás/Vasárnapi Napló)