Kiss László: ez jobb lesz, mint a londoni uszoda

Dagaly1

Modern, látványos, világszínvonalú – ezeket a jelzőket emlegették a leggyakrabban az új fővárosi úszópalotával kapcsolatban a vizes sportágak képviselői. Kemény Dénes zseniálisnak nevezte a terveket, Cseh László pedig legszívesebben már kipróbálná az új medencéket.

„Nagyon modern és szép lesz az új uszoda, már alig várom, hogy elkészüljön” – mondta Cseh László, a Kőbánya SC világ- és Európa-bajnoka. A háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó kiemelte, hogy a sok új medence és a nagy vízfelület még több sportolónak biztosít lehetőséget.

„Nagyon sokat számít a 2017-es junior, illetve a 2021-es felnőtt világbajnokság idejére is egy ilyen színvonalú uszoda, de biztos vagyok benne, hogy ez a létesítmény hosszú távon is a magyar úszósport hasznára válik” – tette hozzá Cseh László, aki a hazai szövetség elnökségének is a tagja.

Kiss László szövetségi kapitány is nagy örömmel fogadta a látványterveket.

“Ez a csodálatos uszoda azzal ér fel, mint amikor az ember egy ünneplő ruhát kap, még ha a hétköznapokban munkaruhaként is használjuk majd” – fogalmazott a magyar válogatott szakvezetője. Kiss László arról a célról is beszélt, hogy a hivatásos úszók számát a következő évtized elejére legalább megdupláznák, ehhez pedig nagy segítséget jelent az új komplexum.

„Különlegessé teszi a térséget, hogy alig néhány kilométerre épül meg a Császár-Komjádi és a Hajós-Széchy Uszodától, így Budapest ezzel a háttérrel tökéletesen el tudja látni és ki tudja szolgálni bármilyen vizes világesemény megrendezését. Ez a létesítmény funkcióit, elhelyezkedését és a környezet tekintve is felülmúlja majd a londoni nyári játékok uszodáját, így később akár egy olimpiai verseny lebonyolítására is tökéletes lehet”– fejtette ki a szövetségi kapitány.

Dagaly8

„Zseniális” – ezzel a szóval összegezte a látottakat Kemény Dénes. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is megjegyezte, hogy minden négyzetméter új vízfelület fontos az uszodai sportágaknak, de ha egy létesítmény gyönyörű is, az külön látványosságot, vonzerőt jelent a fiataloknak is.

„A látványtervek alapján a 2020-as Európa-bajnokságra, valamint az időszak összes nagy klubtornájának döntőjére is éveken át pályázhatunk az új uszodával. Ha elképzelem magamban, hogy a magyar válogatott itt játszik majd éles meccset 18 ezer néző előtt, nagyon tetszik a kép” – hangsúlyozta a sportvezető.

Kemény Dénes hozzáfűzte, hogy a környezettudatos tervezés is sokat segít abban, hogy a létesítmény költséghatékonyan működjön, egyúttal felhívta a figyelmet, hogy az uszodákra költött pénz az egészségügyi kiadásoknál többszörösen megtérül.

Az új budapesti úszópalota látványterveit kedden mutatta be Vígh László kormánybiztos. A tervek szerint 2016 végére felépülő új létesítmény különlegességei közé tartozik majd az aranyszínben pompázó épülethomlokzat, az egyedülálló panoráma, a környezetbe illesztett kertek, sétautak, az új hajóállomás, vagy éppenséggel az energiatermelő járda, amelyen végigsétálva maguk a látogatók is hozzájárulnak az épület takarékos üzemeltetéséhez.

This entry was posted in Hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.