Klagenfurtban kikapott a Fehérvár

Shares

Doug MasonA Fehérvár 4-2-re kikapott a Klagenfurt vendégeként az osztrák jégkorongliga (EBEL) keddi játéknapján.

Jól kezdte a mérkőzést a Fehérvár AV19, hosszú utazás ide vagy oda: az első percben Kovács átadásából Marino találta telibe a kapuvasat. Fokozatosan azonban átvette a kezdeményezést a hazai csapat. A 20. percben Oliver Setzinger a jobb oldalon betört a támadóharmadba, és precizen kilőtte a hosszú oldalt (1-0). Mivel „Dobj egy macit”-akció zajlott Klagenfurtban, így némi szünet következett, ameddig eltakarították a jégről az első becslések szerint ötezer behajított plüssfigurát.

Kiállításokkal tarkított játékot figyelhettünk a folytatásban, a speciális egységek azonban egyik oldalon sem voltak eredményesek. A szünet előtt – kissé váratlanul, de nem érdemtelenül – sikerült egyenlítenie a Fehérvárnak: Setzinger elvesztette a korongot a saját kék vonalán, Marino megszerezte azt, majd Kovács Csabát hozta kihagyhatatlan helyzetbe (1-1).

Jobb iramú jégkorongozást hozott a második felvonás az elsőnél, fel-le cikáztak a csapatok a jégen. Az élvezetes játék nyomán a hazaiak előtt adódott több lehetőség, Pöck és Kurath is közel járt a második hazai találathoz. A nyomás alatt hibázott is a Fehérvár, Boivin büntetőt érően szabálytalankodott Setzingerrel szemben. A sértett magabiztosan értékesítette a rávezetést (2-1). A 39. percben Sarauuer kiállítása után Marcel Rodmant Hundertpfund játszotta meg a bal oldalon, ő  felnézett és szép gólt lőtt (3-1).

A befejező húsz percben keményen dolgozott a felzárkózásért a Fehérvár AV19, az osztrák védelem azonban felettébb stabilan állt a lábán. A hajrában kapusát is lehívta Pallin mester, a kockáztatás azonban nem jött be: Patrick Harand eldöntötte a nyitott kérdéseket (4-1). Magosi Bálint találatának három másodperccel a vége előtt csak statisztikai jelentősége volt (4-2).

EBEL:

EC KAC-Fehérvár AV19 4-2 (1-1, 2-0, 1-1)
Gól: Oliver Setinger (9., 29.), Marcel Rodman (39., emberelőnyben), Patrick Harand (58., üres kapuba), ill. Kovács Csaba (20.), Magosi Bálint (60.)