Klicsko-méretű az új nehézsúlyú WBC-bajnok

Shares

Deontay WilderHarminckét kiütés után első pontozásos győzelmét aratta Deontay Wilder, de ezzel felült a WBC profiboksz-szervezet nehézsúlyú trónjára.

Magyar idő szerint vasárnapra virradóra csapott össze a haiti származású kanadai címvédő, Bermane Stiverne és amerikai kihívója, Deontay Wilder a hivatásos ökölvívás legpatinásabbnak számító világszervezete, a WBC híres zöld vb-övéért nehézsúlyban. A mérkőzés váratlan végeredményt hozott.

Csak a kiütés maradt el nehézsúlyban

Az összecsapás előtti helyzetet tekintve Stiverne 24 győzelméből 22-t aratott kiütéssel, Wilder pedig mind a 32-t, a legtöbben azt várták, hogy most sem megy végig a tucatnyi menet. Ám végigment, zömében a kihívó fölényével, egyszer például addig csépelte a címvédőt, hogy mindketten a földre kerültek.

Hirdetés

Hiába nyomott a mérlegen kilenc kilóval többet Stiverne (ő 108,4, Wilder pedig 99,4 kg volt), alacsonyabb méretével és rövidebb karjaival nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. Viszont becsületére legyen mondva, hogy nagyon jól bírta a pofonokat, akadt olyan menet, amelynek nagy részét (sportági zsargonnal élve) „kakukk” állapotban töltötte.

A pontozók végül egyhangúlag és nagy különbséggel (118-109, 119-108, 120-107) a 29 éves Deontay Wildert látták jobbnak, utóbbi pontozás erős túlzásnak tűnik, mint ahogy az is, hogy bár nem volt leütés, a 7. menetet 10-8-cal adták a győztesnek.

Klicsko kihívója lehet az új amerikai világbajnok

Ám a végeredmény jogos, a Bronz Bombázó becenevű kihívó egyeneseivel uralta a küzdelmet, hangsúlyos ütéseket is bőven bevitt, amit kapott, azt kibírta, s nem túlságosan látszott rajta, hogy eddig legfeljebb négy menetet bokszolt. Neki lett igaza, hiszen a meccs előtt azt mondta, a 24-2-1-es mérlegű Stiverne csak átutazó lesz a nehézsúlyú trónon… Azért a királykategóriát uraló Volodimir Klicsko elleni derbiig még erősödnie kell főleg lábon, mert itt nem lesz méretelőnye. De legalább hátránya sem… Ám az tény, hogy nyolc év szünet után – Shannon Briggs 2006 novemberétől 2007 júniusától volt a WBO-nál a csúcson – újra van amerikai nehézsúlyú világbajnok a 33-0-s mérlegű, amatőrként a 2008-as pekingi olimpián 91 kilóban bronzérmes Deontay Wilder személyében.

(mno.hu, fotó: Reuters)