Kocsis Ferenc: Sastin Marianna menti meg a magyar birkózók becsületét

Shares

birko_Kocsis Ferenc, 440Kötöttfogású birkózóink jóval a várakozás alatti eredményekkel zárták olimpiai szereplésüket. A jochapress.hu botrányosnak ítéli a bírók „közreműködését”. A megkérdezett olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózó, Kocsis Ferenc megerősítette ezt a meglátást.

„El vagyok keseredve, amit látok az minden volt, csak nem korrekt bíráskodás! Többször is elsírtam magamat a látottakon. A szerintem legjobb magyar birkózó, Lőrincz Tamás olyan sorsolást kapott, amiről külön is lehetne beszélni. Hogy mit csináltak a bírók a Lőricz testvérekkel, azt is tanítani lehetne, mint negatív példákat. Lőrincz Viktor a bronzmeccsen egyedül csinált értékelhető pontot, a német fiatalembert ennek ellenére agyba-főbe támogatta a bíró. Viktor bármit is csinált, állandóan emelgette a kezét a zsűri felé, mutatva intési szándékát. Az pedig senkit nem vigasztal, hogy az ilyesmi máskor is előfordult a magyarokkal. Az én példámat is felhozhatom, amikor 6-1-es vezetésemnél leléptettek a szovjet Nyiftullajev ellen. Vagy Varga Jánost az 1972-es, müncheni olimpián 4-2-es vezetésénél leléptették a német birkózóval szembeni meccsén. És még lehetne sorolni az elrettentő példákat.”

– A sportágat kevésbé ismerők nyilván felteszik a kérdést: hogyan lehet ezt visszatérően megtenni a magyar birkózókkal?

„A legfőbb ok az, hogy nem volt magyar bíró jelen. Ha van magyar bíró, az ellenfelek is tarthatnak attól, hogy valamit majd visszaad. Amelyik országnak nincs képviselete a bírói testületben, annak a versenyzői szabad prédát jelentenek. Ezt nagyon is kézzelfogható módon megtapasztalhattuk.”

– Végül két ötödik hellyel voltak kénytelen zárni kötöttfogású birkózóink.

„Volt, aki nem a bírók miatt kapott ki, de azt fenntartom, hogy alapvetően ellenünk bíráskodtak. Így a négy kötöttfogású (Bácsi Péter, Lőrincz Tamás és Viktor, valamint Kiss Balázs) eredménye sokkal kevesebb a jogosan vártnál.

– Jönnek a szabadfogásúak és a nők. Kocsis Ferenc mire számít?

„Egy dologban bízom. Szerintem Sastin Marianna megmenti a magyar birkózók becsületét!”