Konkoly Csaba örül a francia ellenfélnek

Shares
#Trainer Csaba Konkoly (TusSies Metzingen) Tussies Metzingen,Handball,1.Bundesliga Frauen,Ligaspiel,17.09.2016, Foto:TBaur/Eibner

Konkoly Csaba magyaráz a csapatnak, háttal Rott Edina. Foto: TBaur/Eibner

A német TuS Metzingen vezetőedzője, Konkoly Csaba örül, hogy a francia Nantes Loire Atlantique csapatával találkoznak a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjében.

A Bécsben rendezett keddi sorsoláson a Nantes mellett két orosz együttes, a Rosztov-Don és a Kubany Krasznodar szerepelt a lehetséges riválisok között.

„A Rosztov-Don a Győr után a második világválogatott, amely biztosan óriási falat lett volna, a Kubany pedig az olimpiai bajnok orosz válogatottra épül, így szintén nagyon nehéz lenne számunkra” – nyilatkozta az MTI-nek Konkoly Csaba.

Hirdetés

Hozzátette, a Nantes korábban a Debrecent búcsúztatta, ennek ellenére verhetőnek tartja.
„A távolság, az utazás egyszerűsége, illetve a költségek szempontjából ez a legjobb ellenfél, de sportszakmailag annyira letisztult a mezőny, hogy csak nehéz csapatot kaphattunk” – vélekedett.

A német klub elnöke Rott Ferenc, míg felesége Rott Edina Konkoly Csaba segítője.

A párharc első meccsét március 4-én vagy 5-én Németországban, a visszavágót pedig március 11-én vagy 12-én Franciaországban játsszák.
A Metzingen tavaly döntős volt az EHF Kupában – de kikapott a Dunaújvárostól -, ezért a magyar edzőnek van összehasonlítási alapja, mennyit változott a nemzetközi sorozat.

Hirdetés

„A KEK-et összevonták az EHF Kupával, és a Bajnokok Ligájából is kerültek ide csapatok, ezek mind erősítették a mezőnyt, ráadásul változott a lebonyolítás is, ezért eddig annyi kupameccset játszottunk, mint az előző idényben összesen. Nagyon örülök, hogy ilyen rendszerben is megállta a helyét a csapatom.” – fogalmazott.

A tavalyi szezonban bajnoki ezüstérmes Metzingen a mostani évad felénél – 13 fordulót követően – szintén a második helyen áll, és az EHF Kupa mellett a Német Kupában is versenyben van.

„Komoly kihívások elé néztünk és nézünk tavasszal is. Titkon azzal lennék elégedett, ha az egyik címet begyűjtenénk, de mindhárom sorozatban nagyon nehéz a dolgunk. A bajnokság megnyerésének van a legkisebb realitása, a Bietigheim ugyanis olyan, mint otthon az ETO, vagyis a pénz nem számít, akár szezon közben is minőségi erősítésekkel képesek elénk kerülni” – magyarázta Konkoly.

LUCA SZEKERCZES #09 (TUSSIES METZINGEN), TuS Metzingen Handball (TusSies) Metzingen vs Yenimahalle Ankara BSK, EHF-Cup Women Round 3, Rueckspiel, Handball, 18.11.2016, Foto: Sascha Walther/Eibner-Pressefoto

A labdával Szekerczés Luca a Yenimahalle Ankara BSK elleni mérkőzésen. Foto: Sascha Walther/Eibner-Pressefoto

A Metzingen magyar kézilabdázójáról, Szekerczés Lucáról elmondta, hogy a mostani szezon számára is egy fontos lépcsőfokot jelenthet:

„Sikerült fokozatosan felépíteni, hiszen hétmétereslövőből mezőnyjátékossá aktivizáltuk, ezt tartom a legnagyobb dolognak vele kapcsolatban. Nagyon sokat tanulhatott és előreléphetett itt, védekezésben és támadásban is szerepelt, visszanyerte a gyorsaságát és hozzátett a csapat teljesítményéhez.”

Az eredményesség ellenére Konkoly már eldöntötte, hogy nyáron távozik a klubtól.
„Azt gondolom, amiért jöttem, azt teljesítettem. Az volt a cél, hogy a kupaporondon a lehető legtöbbet hozzam ki az együttesből, a bajnokságban pedig erősítsük meg a kupaszereplést érő pozíciónkat. Ehhez képest sikerült is előrelépnünk, és sikerült úgy felépíteni a csapat szerkezetét, hogy megállja a helyét.” – mondta.

A Győri ETO, az Alcoa Fehérvár és a Vác korábbi szakvezetője kijelentette, új kihívásokat keres, és szívesen kipróbálná magát egy férficsapat élén.
Egy idegen kultúrában sikerült helyt állnunk a feleségemmel, illetve elsajátítanunk egy idegen nyelvet. Hátha ezeket a tapasztalatokat tovább tudnám adni” – tette hozzá.

Női kézilabda EHF Kupa, negyeddöntő:

Randers HK and NFH (dán) – Nykøbing Falster Håndboldklub (dán)
SG BBM Bietigheim (német) – Kubany Krasznodar (orosz)
Brest Bretagne Handball (francia) – Rosztov-Don (orosz)
TuS Metzingen (német) – Nantes Loire Atlantique HB (francia)

(MTI)

Magyar focikapusból német kézilabdaelnök