Könnyed szolnoki címvédés a Magyar Kupában

Shares

A Szolnok megvédte a címét a férfi vízilabda Magyar Kupában, miután a vasárnapi döntőben kilenc góllal legyőzte az OSC-Újbudát a Komjádi Uszodában.

A Szolnok játékosai ünneplik győzelmüket a fővárosi Komjádi Béla Sportuszodában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nagy lendülettel kezdett a Szolnok, amely az elődöntőben csak ötméteresekkel tudta felülmúlni az FTC-t, és ezúttal a szombaton piros lapot kapott edzője, Cseh Sándor irányítása nélkül volt kénytelen játszani. A trénert Kovács István szakmai igazgató helyettesítette.

A Tisza-parti együttes gyorsan négygólos előnyre tett szert, az OSC-nek pedig az első szünetig csak egy találatnyit sikerült faragnia a hátrányból. A második szakaszban viszont egyszer sem tudott a kapuba találni az újbudai csapat, melynek játékosai egyre jobban elbizonytalanodtak a szolnokiak hatékony védekezésétől.

A címvédő együttes ugyanakkor elöl is eredményesen játszott – nem változtatott a helyzeten az OSC kapuscseréje sem -, újabb három gólt szerezve gyakorlatilag el is döntötte a finálé kimenetelét.

A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, újabb két szolnoki gólra jött egy OSC-válasz, de azután tovább nőtt a különbség a harmadik, majd a negyedik negyedben is.

A Szolnok sorozatban hatodszor jutott a döntőbe, s ebben az időszakban harmadszor nyert, a tavalyi előtt 2014-ben bizonyult a legjobbnak. Korábban további három szolnoki diadal született az MK-ban.

Kovács István, a Szolnok szakmai igazgatója: „Ez utólag volt könnyű… Nem is úgy készültünk, hogy az lesz. Annak ellenére, hogy nem az edző ült a padon, aki egész évben dolgozik a fiúkkal, ugyanolyan motiváltak voltak a játékosok, mint mindig. Nagyon megdolgoztunk ezért a sikerért! Szakmailag a második negyed végén eldőlt ez a mérkőzés. Nem számítottunk erre, de nagyon örülünk neki. Megyünk tovább, meglátjuk, mi lesz a vége. Kicsit megijedtem én is, hogy kikaptunk Berlinben, de örömteli, hogy abszolút felálltunk abból.”

Petik Attila, az OSC vezetőedzője: „Az elődöntőben rengeteg energiát emésztettünk fel, s akkor két fáradt csapat találkozásából jobban jöttünk ki. Sajnos nem tudtunk frissülni a mai mérkőzésre, hiába beszéltünk át pár dolgot, ez kevés volt így a Szolnok ellen felkészülni. Nagyon elfáradtunk fejben is, rossz döntéseket hoztunk, minden téren – védekezés, támadás, fór-hátrány, lövéshatékonyság – előttünk volt a Szolnok. Ezt könyörtelenül kihasználta ellenünk. Tanulnunk kell ebből is, hogy tavasszal majd komoly mérkőzéseket tudjunk velük játszani.”

Cseh Sándor: „Gratulálok a csapatnak! Nem láttam a meccset, de fantasztikusan kellett játszanunk, ha így nyertünk. Köszönöm a segítséget Kósz Zoltánnak és Kovács Istvánnak. A délelőtti megbeszélésen és az uszodába érkezéskor azt gondoltam, jól játszunk majd és nyerünk, de ilyen különbségre nyilván nem számítottam. Az egész szezon a hullámzásról szól, ez folyamatos munka, amelyben a játékosok óriási partnerek.”

Bátori Bence, a Szolnok három gólt jegyző világbajnok játékosa: „Nagy boldog vagyok, koncentrált, jó játékkal sikerült nyerni. Gratulálok az OSC-nek is, az elődöntőben fantasztikus meccset játszott az Egerrel, ezen a meccsen mi voltunk a jobbak.”

Jansik Dávid, a Szolnok válogatott védője: „Azt kell, hogy mondjam, kicsit könnyebb mérkőzés lett ebből, mint amire számítottunk, ahogy láttuk az OSC-t az első mérkőzésen. Az azonban a csapatunk erejét mutatta, hogy, mennyire komolyan tudtuk venni őket. A szezonban még nem találkoztunk velük, ami kétélű dolog, hiszen az is benne van, hogy nem ismerjük őket, meglepnek bennünket. De jól jöttünk az egészből. A Fradi volt nekünk a kisdöntő úgy érzem, mert talán a Fradit egy fokkal erősebb csapatnak tartom per pillanat, mint az OSC-t. És miután ott sikerült bejutnunk, közelebb is kerültünk a győzelemhez.”

BENU férfi Magyar Kupa, döntő:

Szolnoki Dózsa – A-Híd-OSC-Újbuda 13-4 (4-1, 3-0, 3-1, 3-2)
Gól: Prlainovic, Bátori, Zalánki 3-3, Cuk 2, Aleksic 1, Younger 1, illetve Tóth M. 3, Hegedüs 1.

Forrás: MTI/waterpolo.hu