Könyv a futball Paganinijéről, a száz éve született Zsengellér Gyuláról

Shares

Zsengellér Gyula, 440, könyv borító, 151206

Cegléden szombaton, a Városi Könyvtárban mutatták be Hetyei László „Zsengellér Gyula, a futball Paganínije” című könyvét, amelyet az Aposztróf Kiadó jelentetett meg.

Zsengellér Gyula a két világháború közötti időszak egyik legjobbja volt, világbajnoki ezüstérmes (1938), Európa-válogatott, kétszeres európai Aranylabdás, ötszörös magyar gólkirály, 39-szeres válogatott.

Az 1915-ben Cegléden született sportember profi pályafutása Salgótarjánban kezdődött, majd 1936 és 1947 között az Újpest FC, illetve az UTE játékosa volt, végül 1947-ben külföldre távozott és Olaszországban az AS Roma, az US Anconitana, valamint Kolumbiában a Deportivo Samarios csapataiban játszott. Visszavonulása után Cipruson közel harminc éven át dolgozott edzőként és itt élt haláláig, 1999-ig.

Végakaratának megfelelően földi maradványait hazahozták és 2013-ban Cegléden újratemették a református Öregtemetőben. Szülővárosa posztumusz díszpolgári címet adományozott neki, a Városháza Díszudvarában levő pantheonban emléktáblát állítottak a tiszteletére, a Ceglédi Sporttörténeti Gyűjteményben termet neveztek el róla.

Salgótarjánban és Újpesten is van emléktáblája, Újpesten az ú nevét viseli a Lázár Ervin Általános Iskola tornaterme.

(Dr. Hencsei Pál)