A Körmöczy, Asbóth és Gulyás család közleménye

Shares

Alulírottak sajnálattal és szomorúan értesültünk több sajtóorgánumban a közelmúltban megjelent, a magyar tenisz korábbi nemzetközi és hazai bajnokait, nagyságait, halhatatlanjait ért megalázó és pályafutásukat semmibe vevő információkról.

Asbóth József örökös magyar bajnok teniszező 1949-ben a Salgótarjáni (Tomcsányi) úti Gázművek teniszpályáján. Fotó: Kovács Márton Ernő/fortepan.hu

Nevezetesen azon kijelentésről, miszerint a magyar teniszsport kizárólag 1996-ban egy alkalommal és ezt követően csupán az idei Ausztrál Openen tudott színmagyar vegyes párost kiállítani.

Mint Körmöczy Zsuzsa, Asbóth József és Gulyás István vagyis Magyarország eddigi Grand Slam bajnokai és döntőseinek családjai, sporthagyatékainak képviselői ezúton fejezzük ki felháborodásunkat a félrevezető állítások kapcsán. Egyúttal szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarország 1938 óta indít vegyes párosokat Grand Slam tornákon. Akkor Wimbledonban Paksy Margit és Szigeti Ottó képviselte a nemzeti színeket.

Körmöczy Zsuzsa és Asbóth József

A Roland Garros-on 1939 óta volt jelen magyar vegyes páros, és 1947-ben Körmöczy Zsuzsa és Asbóth József (hazánk máig egyetlen egyéni Grand Slam bajnokai) mai napig a magyar teniszsport legnagyobb vegyes páros sikerét elérve elődöntőt játszott és bronzérmes helyezést ért el! Körmöczy Zsuzsa 5 különböző vegyes páros tagjaként szerepelt – Asbóth József, Stolpa-Ádám András, Fehér Kálmán, Gulyás István és Sikorszky István oldalán.

Mind a fenti tenisznagyságok és mindazok nevében, akik pályafutásuk folyamán valaha képviselték Magyarországot a legrangosabb nemzetközi versenyeken, ezúton szeretnénk felhívni a tisztelt hazai sportmédia szereplőinek figyelmét a múltbeli sporteredmények megismerésére és annak korrekt, felelősségteljes kezelésére.

Örömünkre szolgál, hogy sportértékeink megbecsülésében, a múlt ápolásában a Magyar Tenisz Szövetség ügyünk mellett áll és mindig is hangsúlyt helyez a játékosok és eredményeik méltó elismerésére!

Ezen közlemény annak szellemében fogant, hogy ezzel is példát szolgáltathat és hozzájárulhat a hiteles tájékoztatásra törekvéshez.

Körmöczy Zsuzsa  – a Körmöczy család nevében
Gulyás István  – Gulyás István családja nevében
Ruszanov András – Asbóth József családja nevében

Asbóth József 55-szörös magyar bajnok, Roland Garros győztes teniszező 1959-ben. Fotó: Bauer Sándor/fortepan.hu