Kormos Villő visszatérne a három méterre

Shares

műugrás_Kormos Villő, origoKormos Villő nem akármilyen háttérrel (Fotó: origo.hu)

A júliusi budapesti vizes világbajnokságon 3 méteren egyéniben és Gondos Flórával szinkronban tervezi az indulást Kormos Villő műugró, aki a hétvégén 3 méteren megnyerte a budapesti világbajnoki válogatót.

Az M4 Sport hétfői Sportreggeli adásában a háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, négy olimpián szerepelt versenyző elmondta, hogy a budapesti vb beharangozó filmjében ő ugrik a Lánchíd tetejéről, ám valójában „csak” ott állt a híd tetején, ami már önmagában nagy élményt jelentett számára, de az ugrást a vágószobában illesztették a produkcióba.

„A világbajnokságon újra három méteren egyéniben szeretnék indulni, mint az első két olimpián. Már rég indultam ebben a számban, így a hétvégi válogató előtt nagyon izgultam. A válogató tapasztalatszerzésre jó volt, be tudtam lőni, hol tartok, mit kell kijavítani a következő válogatóig” – nyilatkozott Kormos Villő, aki nem titkolta, hogy a riói olimpián elért 27. helye nagy csalódás volt számára. A budapesti világbajnokság műugró medencéjét még csak képeken látta, és nagyon várja, hogy terepszemlét tarthasson a létesítményben, mert a műugrásban nagy szerepe van a fénynek, a lámpák elhelyezésének.

A világbajnokságra új, látványos ugrásokkal készülnek szinkronbeli társával, Gondos Flórával, és ezeket az ugrásokat egyénileg kell begyakorolniuk, hogy aztán együtt is meglegyen az összhang. Kormos Villő szerint a magyar versenyzők egyelőre nem esélyesek világbajnoki éremre, az a következő generáció valós álma lehet.

„A következő generációt már segíthetik azok a feltételek, amelyek nekünk még nem álltak rendelkezésre, például a speciális tornatermi eszközök, mint a száraz deszka” – mondta Kormos. Hozzátette, hogy Magyarországon jelenleg nagyon szűk a sportág mezőnye, mindössze nyolc-tíz sportoló alkotja a felnőtt válogatottat, ugyanis csak a fővárosban lehet űzni ezt a sportot, illetve Szolnokon van még egy kis uszoda.

Kormos Villő elmondta, hogy a világbajnoki kvalifikáció egy hónappal a vb előtt zárul, addig felkészülési és nemzetközi versenyeken, illetve a nyílt országos bajnokságon lehet teljesíteni a meghatározott szintet. Az előírtak szerint legalább egy nemzetközi viadalon „hozni kell” a szintet, és a nyílt országos bajnokság után dől el, ki milyen számban indulhat a világbajnokságon. A júniusi kijevi Európa-bajnokságon pedig már a vb-n szereplő versenyzők képviselik a magyar színeket.

(MTI)